Nyilvánvaló, hogy a babák gügyögésükkel megpróbálnak elmagyarázni nekünk valamit. A legújabb kutatások azonban azt mutatják, hogy már sírásuk is későbbi beszédük előfutára.
Régóta tanácsolják a kismamáknak, hogy hallgassanak zenét és beszéljenek sokat a hasukban levő magzatukhoz, mert bizonyított tény, hogy hallják, sőt később emlékeznek is erre a csecsemők. Így a szeretetteljes kapcsolat már a születés pillanata előtt kialakulhat a mama és a baba között.
Mára kiderült, hogy ebben az igen korai életszakaszban nem csupán a picik érzelmeire, hanem az értelmére, beszédkészségére is tudunk hatni beszédünkkel.
Beszédünk azonban nemcsak szavakból áll. Az élő nyelv igen fontos alkotóeleme a hanglejtés. Például a magyarban ez az egyik elem, ami meghatározza, hogy kijelentő vagy kérdő mondatot mondunk. Úgy tűnik, hogy a hanglejtést a babák előbb megtanulják, mint a szavakat.
Német és francia kisbabák sírásának vizsgálata közben azt tapasztalták ugyanis, hogy intonációjuk ellentétes, tehát már sírásukkalis anyanyelvüket próbálgatják a kicsik. (A német nyelv ereszkedő hanglejtésű, míg a francia emelkedő.)
Köztudott, hogy az újszülötta világ bármely nyelvén képes megtanulni és csak azon múlik, hogy mi lesz később az anyanyelve, hogy milyen beszédet hall nap mint nap. A pici gügyögéséből mindenki azt hallja értelmesnek, amit a saját nyelvén ismer.
Pozitív visszajelzéseket kap a bébi és ezekből a visszajelzésekből lassanként megtanulja anyanyelvét, pontosabban a szókincsét, s ezért nagyon fontos, hogy a tőlünk telhető legszebben beszéljünk gyermekünkkel, mert ő tükörként fogja megmutatni az egész világnak, hogy mit hallott otthon.
Gyermekünk nyelvtanulásának legfontosabb tanárai a szülők, illetve a közvetlen környezet, nem szabad arra várnunk, hogy majd a bölcsiben vagy az oviban tanítsák meg szépen, értelmesen beszélni. Otthon kell példát nyújtanunk arra, hogyan kell beszélgetni, mikor mit kell mondani, hogyan kell köszönni, ideális esetben gyermekünk a közösségben már csak gyakorolja ezeket a kommunikációs eszközöket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.