Miközben azt gondoljuk, hogy aludni milyen finom dolog, sokan vannak közöttünk, akiknek az alvás kényszer, vagy maga a ,,pokol".

Vajon lehet-e büntetlenül éjszakázni? Szabad-e az értékes ébrenlétünket az éjszakai alvás rovására meghosszabbítani? A jól alvókat és a rosszul alvókat egyaránt nagyon érdekli, hogy vajon mennyi az az idő, amelyre aszervezetének szüksége van a megfelelő éjszakai pihenéshez, az alváshoz.

Mi a helyzet akkor, ha éjszaka valamilyen oknál fogva nem tud aludni valaki? Vajon az alvás pótlására ugyanannyit kell szánnunk, mint amennyit éjszaka kihagytunk? A nyolc óra alvás, mint a korábban slágerré vált, valóban dolgozói követelések hangsúlyos megjelenítése, természetesen nem lehet igaz, még matematikai értelemben sem.

Hiszen, ha a nyolc óra munka, a nyolc óra pihenés és a nyolc óra szórakozás napszakos felosztását érvényesíthetnénk a mindennapjainkban, az alvás akkor sem sikeredne mindenkinek éppen nyolc órára, inkább kevesebbre.

alvas%252864%25291

Nem csak az elalvás különböző késleltetése miatt, hanem azért is, mert egyáltalán nem biztos, hogy az alvó ember valóban pihen is. Arról nem is beszélve, hogy az alvásigényünkfügg az életkortól is.

A kisbabák mintegy kétharmadát átalusszák a napnak, míg idősebb korban az alvásigény egyre csökkenhet, akár öt- hat, vagy annál kevesebb órára is. A nyolc órás alvás igénye hosszú időszak alatt, mondhatnánk a történelem, és főképpen az emberek életmódjának változása következtében alakult ki.

Amíg az ember hosszú időn keresztül a természet nappali-éjszakai, azaz a világosság és sötétség változásaihoz igazodott (ma is így van bizonyos, egyszerű életkörülmények között élő népeknél), az alvásszükséglete ehhez alakult, ami persze - nyilván eltérően a Föld különböző területein élők között -, több is volt, mint nyolc óra.

Az ember életmódjának alakulásával, mindenekelőtt a természetes fényt kiegészítő, helyettesítő mesterséges fényforrás feltalálásával, sok minden megváltozott. Elkezdődött a visszaélés a megszokott, a természetes nappali-éjszakai alvás-ébrenlét ritmussal, melynek következményeként - különösen a civilizáció sokféle embert nem kímélő hatásainak következtében -, megborult a hosszú idők alatt kialakult ritmus, és napjainkban kis túlzással azt mondhatjuk: az ember akkor alszik, amikor erre lehetősége van.

Az elalvás időpontja, a lefekvés, vagyis az alvást előkészítő szakaszok rövidítésével változik, s egyre gyakrabban él vissza a ma embere az ,,alvókájával". Nem szabad azonban elfelejtenünk: az emberi test érzékeny szervezet! ,,Kiköveteli" magának, amire szüksége van, ahogy például az immunrendszer a megbillent egyensúlyi folyamatok vonatkozásában, úgy az idegrendszerünk az alváshiányra is azonnal reagál.
A másnaposság, a kialvatlanság a cselekvésben és a gondolkodásban, a mindennapi életvitelünkben is akadályoztatott lesz, miközben mindent ,,megtesz", hogy a hiányt pótolja. Az úgynevezett kóros nappali alvóknál is ez lehet az egyik ok, hogy a nap közbeni alváskésztetés a szervezet erős igénye az alvás mielőbbi kikényszerítésére.

Ne gondoljuk, hogy ,,büntetlenül" marad, ha a nappalainkat az alvás rovására szeretnénk meghosszabbítani! A 24 óra mindenkinek ugyanannyi. Ha nem adjuk meg magunknak a nappali élettevékenységünkhöz szükséges éjszakai alvásidőt, annak előbb-utóbb súlyos következményei lehetnek, nem csak az alvás szerkezetére, annak minőségére, hanem az egész életvitelünkre vonatkozóan is!

Mert kell és pont!