Amikor külföldön Magyarországra gondolnak, egyből az jut az emberek eszébe, hogy hazánkban finom ételeket, italokat lehet fogyasztani, gyönyörű a fővárosunk, Budapest, illetve elképesztően szépen a magyar lányok.
Most láthatjuk is, hogy mit szólnak a finomságainkhoz a külföldiek, ugyanis felkerült YouTube-ra egy videó, amiben magyar ételeket kóstoltattak pár amerikai főiskolással, a végeredmény pedig biztosan jól fog esni a magyaroknak, mivel
olyan véleménnyel voltak a magyar konyháról, hogy arra igazán büszkék lehetünk.
Először csirkepaprikást kóstoltattak az amerikai fiatalokkal, akiket teljesen lenyűgözött az étel, imádták benne a húst. Utána rakott káposztát kóstoltak, és még annak is ízlett, aki nem szereti a tejfölt. Ezek után jött egy édes kis finomság, a palacsinta, ami teljesen más volt, mint amit ők megszoktak, mégis úgy falták, hogy öröm volt nézni. Majd jött sokak kedvence, a rakott krumpli, ami egyenesen lenyűgözte őket, és érdekes módon azt hitték, hogy ez egy fajta reggeli. Végül az ikonikus gulyásleves volt az, ami miatt sokan azt mondták, hogy szeretnének Magyarországra jönni, annyira ízlett nekik.
A magyarok tudják, mit csinálnak!
– mondta elismerően az egyik kóstoló.
Végül szavazniuk kellett, hogy melyik magyar ételt ajánlanák leginkább másoknak, és holtversenyben győzött a rakott krumpli és a gulyásleves.
Itt lehet megtekinteni a kóstolós videót, magyar felirat is van hozzá:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.