A Karikó Katalin által feltalált mRNS, azaz hírvivő vakcina-technológia több halálos kór ellen is hatékony lehet, mint például a szívinfarktus, vagy a tumoros megbetegedések. Az erre irányuló kísérletek folyamatban vannak, egy bőrrákos...
Kubában előállították az első latin-amerikai koronavírus elleni védőoltásokat, amely komoly hatékonyságot mutatnak a betegség ellen - jelentette be hétfőn a vakcinát kifejlesztő helyi laboratórium.
Szlávik János a Magyar Televíziónak adott nyilatkozatában nemrég kiemelte: sokkal gyorsabban terjed az indiai variáns, mint az eredeti kínai koronavírus, vagy a brit mutáns.
Gyorsabban terjed, jóval fertőzőbb az indiai-delta variáns, és kétszer akkora eséllyel kerülhet kórházba aki oltatlanul elkapja. Prof. dr. Tóth Sándor virológus szerint a jelenleg hazánkban használatos vakcinákkal kerülhető el a betegség...
Kemenesi Gábor virológus a neves Nature szakmai folyóiratban megjelent új tanulmány eredményeit osztotta meg közösségi oldalán. Kiderült, meddig véd a vakcina.
A védettség szintje és az antitestszint között nem lehet egyértelmű összefüggést meghatározni - mondta a Semmelweis Egyetem rektora kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
A Semmelweis Egyetemen már hétvégén elkezdték a 12–15 éves korosztály oltását, szombaton és vasárnap már 114 fiatal megkapta a koronavírus elleni vakcinát – jelentette be Prof. Merkely Béla rektor. Ők is – a 16–18 éves társaikhoz...
Hamarosan megszűnnek a kihelyezett oltópontok a sikeres oltási rendszer miatt, és hazánk átáll a készenléti vakcinálásra. A regisztráció mellett most már a háziorvosnál is kopogtathatunk, ha vakcinát szeretnénk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.