Szentpéteri Eszter lett a TV2 Tények reggeli kiadásának arca. A műsorvezető tévés karrierjének fontos állomása ez, egy másik szenvedé- lyének azonban így hátat kellett fordítania.
Megnyerte a ValóVilág 5. szériáját hat évvel ezelőtt, de azóta nem igazán lehetett látni televízióban. Ma este Kasza Tibor műsorában tér vissza, Baukó Éva oldalán.
<p>Az év első hetében sikert sikerre halmoz a TV2, de ezt nemcsak a főcsatornáról, hanem a teljes portfólióról is elmondhatjuk. A Piramis és a Pénzt vagy éveket! bravúros eredményének köszönhetően szárnyal a TV2. </p>
Kemény éveket tudhat maga mögött Ágica, de mára helyrebillent az élete. Már az összeköltözésen gondolkodik párjával, és új munkáját is imádja, végre kiteljesedhet.
Iszomszakadás döbbentette rá Andor Évát, lassítania kell. A Tények műsorvezetője másfél éve költözött össze életében először egy férfival, otthonuk szépítgetésének még nem értek a végére.
Igazi régivágású úriember az egykori megasztáros, aki amióta megismerkedett Anitával, nem engedi dolgozni. Mikor a zenélésből nem éltek meg, inkább darura szállt, mintsem dolgozni küldje az imádott nőt.
<p><strong>A Borsonline olvasói láthatják először a Korhatáros szerelem főcímét. A TV2 első fikciós sorozata ma 20.10-kor debütál dupla résszel. </strong></p>
Továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek a fizikai határaikat feszegető ninja jelöltek. A Ninja Warrior november 27-i adására többen voltak kíváncsiak* a TV2-n, mint a Celeb vagyok, ments ki innen első részére az RTL Klubon.
Magának való ember a TV2 népszerű meteorológusa, Reisz András. Imádja a munkáját, a hobbijáért azonban egyenesen rajong, és bármilyen áldozatot képest meghozni érte.
A TV2 népszerű műsorában több mint háromezer jelentkezőből kilencvenen vannak versenyben, és a nehezített akadálypálya után csak a legjobb húsz játékos „marad életben”.
Az Appra magyar! második adása techikai hiba miatt elmaradt a TV2-n, de a műsor szereplői feltalálták magukat a stúdióban. A nézőkre az elmaradt adás után csütörtökön dupla annyi pénznyeremény várt.
Rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert Magyarországon a TV2 Csoport telenovella csatornája, az Izaura TV. A csatornán látható Esmeraldának november 13-án háromszor annyi nézője volt a teljes lakosságban, mint az aznap este az RTL...
Idegen számára az új élet, és még mind a mai napig nem szokta meg, hogy otthon van a vasárnapi ebédeknél. Nem tagadja, a felesége a főnök a családban, aki új könyve írásában is támogatta.
November 21-től vadonatúj, szórakoztató, élő műsorral jelentkezik Liptai Claudia. Az Appra magyar! – A gondolatolvashow a nézők véleményét kutatja és a legkülönfélébb érdekes, pikáns és megbotránkoztató kérdésekre adott nézői...
Az akadályfutás hazai meghonosítója örül annak, hogy a Ninja Warrior hazánkba is megérkezett, és reméli, hogy a produkció hosszú évekig nem is távozik innen.
Suttogták, valami gonosz erő, vagy a pusztító szélvihar lehetett az oka, hogy az énekesre nem lehetett szavazni. A rajongói kiakadtak, ahogy Liptai ruháján is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.