Vérfrissítés érkezett az Exatlonba

Vérfrissítés érkezett az Exatlonba

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 11. 11:30
Tele volt izgalmakkal az Exatlon Hungary hétfői adása. Új tagok érkeztek a Bajnok és a Kihívó csapatba is, és hírek szerint a meglepetések hetén további váratlan helyzetek várnak rájuk.
L. P.

Koloszár Enikőtől búcsúzott az Exatlon Hungary Bajnok csapata pénteken, de hétfőtől két új tag pótolta a veszteséget. A villáért folyó versenynapba azonban a Kihívók sem létszámhiánnyal vágnak bele, hozzájuk Deres Ádám akrobatikaoktató érkezett. 

Fel kell venni a harcot a már gyakorlott versenyzőkkel, a pályával, szóval bőven van benne kihívás, de ez egyáltalán nem baj, nekem egy nap után is nagyon tetszik az Exatlon – nyilatkozott a Borsnak bizakodó hangulatban Ádám.

A Kihívók még egy, a Bajnokok két fővel erősíthetnek majd. Most Szabó Dorottya strandröplabdás és Harcsa Norbert válogatott ökölvívó csatlakozott a Bajnokokhoz. Dorka a céltudatosság jegyében érkezett a dominikai szigetre. 

– Azt hiszem, hogy erre a versenyre nem lehet felkészülni, bármennyi adást néz meg előzetesen az ember. Sajnálom, hogy az első napomon nem sikerült pontot hoznom a csapatnak.

Remélem, gyorsan alkalmazkodom a körülményekhez, és eredményes leszek – mondta a Borsnak Szabó Dorottya. A Bajnokok azonban két új versenytársukkal sem tudták megszerezni a villát, így a Kihívók élvezhetik a kényelmet.    

Rápihen a végjátékra

Szinte minden adásban előfordul kisebb-nagyobb baleset vagy rosszullét. A hétfő játékban a Bajnokoktól Kempf Zozo mindkét válla sérült meg súlyosan, ami miatt a keddi játékot mellôznie kell.
– Most az egészség a legfontosabb. Bár sajnálom, hogy ma nem futhatok, a lényeg, hogy a végjátékra jól legyek. Eléggé fáj, csak hason vagy csak háton tudtam feküdni, bármerre mozdultam oldalra, azt már éreztem. Eddig kétszer ment ki a bal vállam, most mindkettő egyszerre – ilyen még sosem fordult elő. Reggelre sokkal jobban fájt, így elfogadom az orvosi döntést – mesélte Zozo.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.