<p>Két hatalmas harci eb egy asszony kutyáját a kerítésen keresztül az utcára rángatta, majd szétmarcangolta. A nő története nem egyedülálló, mások is rettegnek már az alföldi városban.</p>
A fantázia legvadabb elképzelései sem jelentenek kihívást a mindössze húszéves cukrásznak, Surányi Lászlónak, aki a tortasütést már-már művészi szintre emelte.
Két tehergépkocsi frontálisan ütközött Szolnok külterületén a 4-es számú főút 99-es kilométerszelvényénél csütörtök reggel, a balesetben egy ember a helyszínen meghalt.
Egy hipermarket parkolójában akart végezni vemhes kutyájával egy férfi Szolnokon. Lucky szerencséjére egy bátor állatbarát közbelépett, s azóta az eb nyolc kölyke is megszületett.
A szörnyű tragédiát csupán egy hölgy elszántsága akadályozta meg, aki szembeszállt azzal a férfival, aki az egyik szolnoki hipermarket parkolójában próbálta meg kivégezni a vemhes ebet.
Nem merte háziorvosának bevallani, hogy prosztatagyulladása van, inkább leugrott a 13. emeletről a 49 éves F. Tibor. Édesanyja az erkélyről végignézte a halálos zuhanást.
Megszurkálta volt élettársát egy szolnoki férfi. A rendőrség nem sokkal az eset után őrizetbe vette, és emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt eljárást indított ellene.
Immáron hivatalosan is megerősítette a rendőrség: emberölés kísérlete miatt nyomoznak az óév utolsó napján felrobbant szolnoki ház ügyében. Az egyik sérült, P. Gréta korábban 14 évet ült börtönben.
Bűnügyként vizsgálja a rendőrség a szilveszter hajnalban történt szolnoki házrobbanást. Úgy tudjuk, az épület belülről megtelt gázzal és úgy robbant fel. A környékbeliektől megrázó részleteket tudtunk meg az esetről.
Két mentőegység is elindult a zebrán elgázolt 22 éves Lackóhoz, végül egy harmadik ment ki hozzá. A mentők szóvivője szerint a másik kettőt leintették útközben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.