Szolnoki gyerekgyilkosság: a bitófát megúszta Magda, a tüdőgyulladást nem

Szolnoki gyerekgyilkosság: a bitófát megúszta Magda, a tüdőgyulladást nem

gyerekgyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 22. 10:30
Huszonöt éve, hogy meghalt a hírhedt Magda János, aki kétszer állt bíróság előtt gyilkosság miatt, de jogerősen egyszer sem ítélték el.
D. P.

Különös kegyetlenséggel oltották ki a 7 éves Mariann éle­tét a szolnoki zsidó temetőben, 1983. október 25-én. A tettes zsebkendővel tömte be a szá­ját, kővel a tarkójára ütött, majd az eszméletlen gyereket be­tette egy sírba. A kislány végül azért fulladt meg, mert a gyilkos rátett egy márvány fedlapot.

A rendőrség másnap őrizetbe vette a szandaszőlősi Magda Jánost, aki korábban csaknem húsz esztendőt ült börtönben. Bár a középkorú alkoholista vé­gig tagadott, a bíróság halálra ítélte. A felháborodott közvélemény számára aztán jött a feketeleves: a megismételt eljárásban bizonyítottság hiányában felmentették.

– Ezer százalék, hogy ő volt – mondta a Borsnak Herczeg Béla, aki szolnoki rendőrként kénytelen volt jól megismerni a balhés férfit. – Találtak egy zsebkendőt nála, amin rajta volt a kislány nyála. Ezt a házkutatásnál foglalták le, de a le­foglalást sajnos nem jegyzőkönyvezték.

Jelzett a poligráf

Magda volt az első, akit Magyarországon poligráfos vizsgálatnak vetettek alá, ami nem bizonyító erejű, de irányadó. Bemutattak neki nyolc-tíz iskolatáskát, köztük Mariannét, ami a halálakor nála volt. Amikor ehhez a táskához ért a vizsgálat, a készülék egyértelműen bejelzett.

Az egykori nyomozó állítja: a bírósági tárgyalásán ordibáló, a bírókat szabályosan terrorizáló férfi emiatt úszta meg a bitófát. Magda, aki egy százhetven kilós sírkőlap alá rejtette a lányt, felháborodva tette fel a kérdést a bíróságon: ő, aki egy nyeszlett, vékony ember, hogyan tudta azt el-, majd visszahúzni? Herczeg szerint dr. Papp Lajos exnyomozó fizikuma hasonló volt Magdáéhoz, és el tudta mozdítani a sírkövet.

– Nem kívánok felszólalni. Csupán annyit, hogy az ítéletet én magam hajthassam végre – mondta a kislány apja a tárgyalá­son, de később nem volt mit végrehajtani. Ám a felmentett Magda János 1991-ben megfojtotta élettársát, akit pár évvel korábban már megkéselt.

– Éppen én voltam az ügyeletes, amikor behozták. Lehetséges, hogy akkor is részeg volt, de annyi biztos, hogy nagyon fáradtnak tűnt. Kérte is, hogy hadd aludja ki magát – emlékezett vissza Herczeg. A férfi első fokon 15 évet kapott, de mielőtt megkezdődött volna a másodfokú tárgyalás, felakasztotta magát a cellájában. Az őrök levágták, a halál azonban így is elérte: 1993 januárjában – most huszonöt éve – tüdőgyulladás végzett vele a tököli rabkórházban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.