Nagy port kavart az Utazómajmon megjelent olvasói panaszlevél, amiben egy Zoltán nevű férfi arról számolt be, hogy hétfőn este 18 órakor, munka után három órás kerülővel jutott haza a Nyugati pályaudvaron történt fennforgás miatt. Kőbánya-Kispest megállóig szeretett volna menni, de menet közben derült ki, hogy a vonat - a menetrenddel ellentétben - nem is érinti a megállót, elsőnek Szolnokon áll meg. A hatalmas kerülő több utast is érintett, Zoltán például este tízkor ért haza.
A Bors megkereste a MÁV-ot, hogy mi állhatott a kerülő mögött. Válaszukban azt írták, hogy hétfőn 17:02-kor Pestszentlőrinc és Vecsés között egy tehervonat elgázolt egy tiltott helyen átkelő embert, ezért két vágányt le kellett zárni. Emiatt vonattorlódás alakult ki a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen és a Budapest-Cegléd-Szeged vonalokon. A torlódások és nagyobb késések mérséklése miatt két vonatot kerülő útvonalra, a Budapest-Újszász-Szolnok felé tereltek. Az egyik a 18:20-kor induló Hajdú InterCity és a 18:25-kor Záhony felé induló sebesvonat. Ez utóbbi 18:46-kor indult csak el a Nyugatiból, ezen ültek a pórul járt utasok.
Indulás előtt a két jegyvizsgáló mindent megtett, hogy a Záhony felé tartó sebesvonaton utazók értesüljenek az útirány megváltozásáról, a záhonyi vonatot 18:10-től kétszer is végjárták és szóltak az utasoknak, hogy a vonat kerülő úton halad majd és Szolnok lesz az első megállója. Az utasokat arra kérték, hogy szálljanak át a Cegléd felé közlekedő vonatokra.
A vasúttársaság az Utazómajmon megjelent írás megjelenése után belső vizsgálatot indított és kiderült: a kerülő útvonalra irányított sebesvonat és InterCty indulása előtt pontatlan és félrevezető információk hangzottak el az állomáson a hangos utastájékoztatás során. Ezért fordulhatott elő, hogy a jegyvizsgálók intézkedése ellenére sokan a rossz vonatra szálltak. A MÁV elnézést kért mindazoktól, akik nem értesültek az útvonal-változásról, és arra kéri őket, hogy keressék meg a MÁV-START ügyfélszolgálatot, és ha kárigényük van, jelezzék. A vasúttársaságnál egyelőre senki nem jelentkezett a hétfőn kialakult helyzet miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.