Elismerte a kapitányság azt a hatalmas bakit, amiről napok óta pletykáltak Angliában, West Midlands-ben. Két éven át 35 alkalommal tankoltak rossz üzemanyagot a járőrautókba a zsaruk.
Craig Hanaumi, az amerikai Bellevue városában szolgálatot teljesítő járör méltán híres a fiatalság körében. Ezt a tiszteletet támasztja alá az alább megnézhető videó, amiért már az egész internet rajong.
Egyenruhás volt, de visszavágyik posztjára az a férfi, akin elvégezték a Semmelweis Egyetem ötezredik veseátültetését. Birszki János február 9-én, éjszaka tudta meg, hogy megtalálták a megfelelő donort. Abban a pillanatban megváltozott az élete.
A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 40 éves felsőnyéki férfival szemben indítottak közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetése miatt.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai két bajba jutott kutyát mentettek meg az M43-as autópályán, amelyek az úttesten szaladgáltak.
Akár azonnal három napra rács mögé kerülhet, aki az után vezet, hogy felöntött a garatra. Több európai ország megengedőbb szabályozásával szemben Magyarországon szigorúan tilos az ittas vezetés.
Közúti ellenőrzésnek indult, leánykérés lett a vége. Fekete Tamás balatonboglári rendőr munkatársai segítségével, trükkösen kérte meg szerelme, Andrea kezét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.