Mellbevágó: utolsó óráiban is a rendőri hivatása volt a fontos a 3 gyermekes édesapának

Mellbevágó: utolsó óráiban is a rendőri hivatása volt a fontos a 3 gyermekes édesapának

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 11. 09:00
Napokig küzdöttek az életéért, Jánost mégsem tudták már megmenteni az orvosok. Három fiúgyermekét, akiket egyedül nevelt, nagyon megrázta a tragédia, apjuk halála ráadásul elszakítja őket egymástól.
Bors

Hatalmas tragédia rázta meg Pusztavámot: Deme János, a település körzeti megbízottja hirtelen jött, rövid betegség után elhunyt. János három fiúgyermeket hagyott maga után, akiket már tíz éve egyedül nevelt.

– Nagypénteken pont a feleségem volt ügyeletes orvos, amikor jelentkezett nála János azzal, hogy rosszul van. A párom megvizsgálta és azonnal beutalta Székesfehérvárra a sürgősségire, számára akkor már sejthető volt, hogy komoly gond van – mesélte a Borsnak Nédó Géza, a család barátja, Pusztavám krónikása. János a figyelmeztető szavak ellenére azonban nem indult el azonnal a kórházba, pedig hasnyálmirigyével volt gond. – A feleségemnek Annyit mondott, hogy bemegy a kórházba, de előbb le kell adnia a fegyverét. Csakhogy ez végül este nyolckor történt – mondja a férfi.

Felesége a rendőr délelőtti látogatása után délután már a kórházban érdeklődött volna a férfi állapota felől, ekkor kiderült: János még be sem ért a kórházba. Utólag nehéz már megmondani, mennyit számított az a pár óra, de vélhetően nagyon sokat. János cukra délelőtt 25-ös volt, ami már eleve életveszélyes állapot, mire azonban a kórházba ért, már 38 volt. A 46 éves férfi életéért heroikus küzdelmet folytattak a kórházban, végül április 20-án szervezete örökre feladta a harcot.

– A srácok nagyon maguk alatt voltak. A legkisebb gyermek mindössze három éves volt, amikor János és a fiúk édesanyja különmentek. Hivatalosan sosem váltak el, de az asszony otthagyta a három csemetét, akiket csak nagyon ritkán látogatott. A fiúk most 20, 17 és 13 évesek. János mindhármójukat önállóságra nevelte. A nagyobbik fiú testépítő, a lányok kedvence, a középső fiú oszlopos tagja a helyi ifjúsági focicsapatnak – mondja Géza.

A gyerekek édesanyja részt vett a temetésen, és úgy tudjuk, a legkisebb fiút magával vitte. A két nagyobb marad a szülői házban, nekik a helyi családsegítő gyűjtést szervezett. Pusztavám összefogott, a helyiek segítenek, de ahogy Géza mondja, nem tolakodnak. Bíznak benne, hogy a fiúk megtalálják a helyüket a világban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.