Aktuális

A legjobb tetris challenge fotót csinálták meg a zsaruk: ízeire szedték az elfogott szentesi bankrablót - Fotó

Bors

Létrehozva: 2021.06.10.

Ugye emlékeznek arra a tavalyi kihívásra, amikor minden szakma űzői megmutatták, mi is kell a munkavégzésükhöz. A szentesi zsaruk egy bankrablót pakoltak így ki.

Forrás: police.hu

Korábban még Istenes Laci is beszállt a furcsa kihívásba, amikor az volt a feladat, hogy bármely szakma képviselői mutassák meg, mivel és hogyan dolgoznak egy nap. Most egy bankrabló szettjét is megnézhetjük - igaz az elfogott férfi nem önszántából mutogatja a munkaruháját és az akkurátusan kipakolt zsákmányát, róla a rendőrök voltak olyan kedvesek, és elkészítették a kihívásra is tökéletesen alkalmas fotóját.

A bűnjeleket tartalmazó fotókon inden stimmel: ahogy precízen kipakolták a bankrabló ruháját a sapkájától a napszemüvegén át a cipőjébe gyűrt zoknijáig, mellette a rabolt bankjegyekkel.

Mi is történt pontosan?

A szórakozás mellett persze ne menjünk ela  tények mellett sem. A fotók ugyanis azért kerültek elő a police.hu oldalon, mert a szentesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki tavaly decemberben kirabolt egy pénzintézetet a Kurca-parti városban. Az egyenruhások azonban két órán belül elfogták.

A 24 éves férfinek fenyegetéssel 500 ezer forintot sikerült zsákmányolnia. Taxival először Csongrádra utazott, ahol átült egy másik taxiba, amivel Kiskunfélegyházára ment tovább. Ezután felszállt egy főváros felé tartó vonatra. A Csongrád-Csanád megyei rendőrök időközben felvették a kapcsolatot a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, illetve a Készenléti Rendőrség munkatársaival, akik a honvédekkel közösen Kecskeméten fogták el és állították elő a férfit.

Megtervezte a rablást

A nyomozók szinte hiánytalanul megtalálták nála az eltulajdonított összeget, ezenkívül - az elrejtőzéshez szükséges - ruhaneműket, valamint egy levelet is lefoglaltak tőle, amelyben a férfi megtervezte a bűncselekményt.

B. Krisztián ellen - őrizetbe vétele mellett - felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szentesi Rendőrkapitányságon, kihallgatásán a férfi elismerte a tettét. A nyomozók kezdeményezték letartóztatását is, amelyet az illetékes bíróság 2020. december 23-án elrendelt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek