Egy pakisztáni férfi a gyomrában szeretett volna heroint csempészni az Egyesült Arab Emirátusokban, ám a dubaji nemzetközi repülőtéren lefülelték. Kiderült, hogy összesen 110 kapszulányi, mintegy 800 gramm mennyiségű kábítószer volt hasában.
Az aprócska baba három hónappal a tervezett idő előtt jött világra, és mindössze négy órát élt. A rövidke léte után azonban még azt a kegyet sem kapta meg a sorstól, hogy békében nyugodhasson. Napokon belül kiásták a sírt és ellopták...
Ez a frigy nem az égben köttetett: már az esküvő után megkezdődtek a veszekedések a pár között. A férfi először bottal esett nejével, aztán felkapta a fejszét. Az eredmény tragikus.
Narancs között rejtőzve utazott be Magyarországra egy teherkocsiban az a pakisztáni férfi, akit a fináncok kapcsoltak le a tompai határnál. Az őt szállító magyar sofőr azt állítja, nem tudott a potyautasról.
Film készült a néhai Diana hercegnő és a pakisztáni szívsebész, Hasnat Khan románcáról. A férfi volt az utolsó nagy szerelem a hercegnő életében - ám ma rá sem ismerni az egykori orvosra.
Szerető szülei vannak és normális, hétköznapi családból való az a kislány, aki mégis egy pedofil szexhálózat bűvkörébe került. Önként, a szeretteit átverve szökött el újra és újra, hogy szexrabszolgája legyen nála sokszor évtizedekkel...
Nemcsak két év börtönt kapott, de Pakisztánba is visszatoloncolják azt a férfit, aki meg akart erőszakolni egy 22 éves nőt. A férfi egy pizzéria szórólapját dobálta be a postaládákba, így jutott be a házba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.