Sokkoló: így lett szexrabszolga egy 11 éves szőke kislányból

kislányok
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 18. 21:00
Szerető szülei vannak és normális, hétköznapi családból való az a kislány, aki mégis egy pedofil szexhálózat bűvkörébe került. Önként, a szeretteit átverve szökött el újra és újra, hogy szexrabszolgája legyen nála sokszor évtizedekkel idősebb férfiaknak. 13 éves korára már 700 férfi ismerőse volt a Facebookon.
Bors

Rachel helyes, cserfes 11 éves kislány volt, amikor az a fotó készült, amelyet a szülei - az arca kitakarásával - hajlandóak voltak a sajtó rendelkezésére bocsátani.

Hihetetlen, hogy a rózsaszín ruhácskában álldogáló gyerek ugyanaz, mint aki néhány hónappal később már szexuális szolgáltatásokat nyújt felnőtt férfiaknak - írja a Daily Mail.

Amikor a kép készült, Rachel kedvenc szórakozása az volt, hogy elvitte a három kutyájukat sétálni,és áthívta a barátnőit teázni. A tanárok kedvence volt az iskolában, a családban pedig bébikének becézték, mert ő volt a gyerekek közül a legkisebb.

Ám öt hónappal azután, hogy a fotó készült, igazi rémálommá vált a család élete. A kislány elkezdett egyre később hazajárni iskola után, inkább a barátnőivel a parkban galerizett. Sokszor még vacsorára sem ért haza, aztán kimaradt éjszakára, végül napokra eltűnt.

Kétségbeesett szülei nem értették, mi történik az ő angyali kislányukkal, de mindent megpróbáltak, hogy fegyelmezzék. Ám hiába zárták be, Rachel képes volt az éjszaka közepén kiszökni a házból, mindenkit átvert és semmi nem hatott rá.

13 éves korára már 700 férfi ismerőse volt a Facebookon, ahol egyébként hamis név alatt szerepelt. Rózsaszín mobiljára erotikus üzenetek érkeztek férfiaktól, akik sokszor a meztelen fotóikat is küldözgették neki. Szülei gyakran autóval kerekedtek fel, hogy az utcákon megkeressék a kislányt, aki nem egyszer zúzódásokkal, ütésnyomokkal került elő.

A szülők csak azután értették meg, mit történt a lányukkal, miután az angol rendőrség felgöngyölített egy pedofil hálózatot. Pakisztáni férfiak egy csoportja csalt a hálójába Rachelhez hasonló fiatal lányokat, akikhez először érzelmileg kerültek közel, majd ajándékokkal és kábítószerrel, kokainnal, marihuánával, és alkohollal kábították őket.

Mindennek egyetlen célja volt: a lányokat szexrabszolgákká tették, és nemcsak ők használták, de különböző férfiaknak árulták is őket. Hogy milyenek voltak a lányok mindennapjai, erről egy korábbi cikkünkben olvashatnak. A félig gyerek áldozatok fel sem fogták, mibe keveredtek, és megdöbbentő módon ragaszkodtak kínzóikhoz, akik valósággal megbabonázták őket.

Felmerül a kérdés, hogy a szülők miért nem fordultak határozottabban a rendőrséghez vagy más hatósághoz segítségért, amikor látták, hogy valami nagyon nem stimmel a gyerekükkel. Az egyik anya ezt azzal magyarázta, hogy azt hitte, csak átmeneti kamaszkori lázadásról van szó, de azt álmában nem gondolta volna, mibe keveredett a gyereke.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.