<p>Enyedi Ildikó Oscar-díjra jelölt filmjének állatfőszereplőiről több pletyka is szárnyra kapott, melyek szerint lehet, hogy már nem érik meg az Oscar-díj-átadót. A Bors ezeknek járt utána.</p>
<p>A Testről és lélekről című film nemcsak alkotóinak és a színészeknek, hanem Góliátnak és Picúrnak, a filmben szereplő szarvasoknak is világhírt hozott.</p>
A mi kis falunk polgármesterét alakító színész látta ugyan a kezdő színésznőn, hogy ügyes és szorgalmas, de arra ő sem gondolt, hogy egyszer az Oscar-jelölt film főszereplője lesz.
Morcsányi Géza nem színész, de már első filmjében főszerepet játszik. Ráadásul máris elmondhatja magáról, hogy Oscar-díjra jelölt alkotás részese volt.
Az Oltári csajok Michl Julija nagymamája életének utolsó időszakáról forgatott dokumentumfilmet, a fájdalmasan szép alkotás az Egyesült Államokban a diák Oscarig jutott.
A Földiek idén tavasszal debütált a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, amelynek elnyerte a fődíját, a film operatőre, Gyuricza Mátyás pedig az Aranyszem Operatőr Fesztivál díját is megkapta diák kategóriában.
A Mindenki című magyar alkotás elképesztő nemzetközi sikere után szomorú napok köszöntöttek a film producerére. Amióta hazahozta az aranyszobrocskát, csak rossz dolgok történnek vele.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.