Magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezik meg a 91. Oscar-gálát, a filmipar legnívósabb díjátadóját. Sok szempontból történelmet ír a rendezvény. Rendhagyó módon nem lesz műsorvezetője az eseménynek, az egyes blokkokat színészek konferálják fel, köztük Jennifer Lopez, Daniel Craig, Whoopi Goldberg, Amy Poehler és Charlize Theron.
A csaknem négyórás eseményt lerövidítendő, be akarták vezetni, hogy egyes díjakat, például a legjobb operatőrnek járót a közvetítés szüneteiben adják át, ám ezt több, neves, Oscar-díjas művész tiltakozására elvetették. Az esemény így is lerövidül, háromórásra tervezik, amiben sokat segít, hogy nem lesz konferanszié – most először.
De nem csak ebben úttörő az idei gála, hiszen az Oscar történetében először esélyes díjra olyan film, amelyet eleve nem mozira, hanem internetes sugárzásra gyártottak. A Netflix gyártásában készült Romát persze a jelölés után filmszínházban is levetítették, és a 15 millió dolláros előállítási költségét megfejelve, további 25 milliót költöttek a reklámozására.
28 milliót ér az ajándék
Bár szobrot csak a legtehetségesebbek nyernek, a többi jelölt sem távozik üres kézzel. Egy 28 millió forint értékű ajándékcsomagot kapnak a Distinctive Assets marketingcég jóvoltából. A főként piperéket tartalmazó csomag legbizarrabb eleme egy mosolygós kakit formáló vécépumpa!
De marihuánás arckrémet, egy négymilliós nyaralást is kapnak, s a világ legelső hang nélküli mellszívójával is gazdagodnak.
15 kiló kaviár rendel
A legpuccosabb menüvel készülnek a sztároknak, amiről Wolfgang Puck osztrák mesterséf gondoskodik.
A legstílusosabb fogás az ehető arannyal megszórt, Oscar-szobrot formáló édesség lesz, de a lazacot is a díj alakjára szabják, és összesen 15 kiló kaviárt szolgálnak fel. Bár a sztárok nem mindig elégedettek: 2014-ben Ellen Degeneres pizzát rendelt, tavaly pedig Jimmy Kimmel az anyukája szendvicseit csempészte be.
275 méter a szőnyeg
Már hetek óta tartanak az előkészületek a helyszínen, a Los Angeles-i Dolby Theatre-ben.
A legfontosabb dekoráció kétségkívül a hatalmas vörös szőnyeg, amin a legnagyobb sztárok vonulnak be. Az összesen 275 méter hosszú szőnyeg darabjait már elkezdték összeilleszteni, egy tucat munkás dolgozik ezen. A világításon múlt hét óta munkálkodnak, ám a 40 ezer valódi rózsaszálat csak az utolsó pillanatban helyezik ki.
Fellép a Queen
Bár konferanszié nem lesz, lesznek azonban sztárfellépők, többek közt a Queen együttes, Adam Lamberttel, illetve Lady GaGa és Bradley Cooper is elénekli Oscar-esélyes filmjük, a Csillag születik betétdalát.
A szakma legnagyobb izgalommal a legjobb női alakítás díját figyeli, ahol Glenn Close immár hetedszer esélyes a szoborra. A színésznőt már úgy emlegetik, mint a női DiCaprio – emlékezetes, hogy a színész is csak többszöri nekifutásra kapta meg az elismerést A visszatérő című filmjéért, sok kritikus szerint leginkább kegyelemből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.