A Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága Nemes Jeles László filmjét választotta magyar jelöltnek – jelentette be közleményben a Magyar Nemzeti Filmalap.
A magyar nevezettről döntő testületben a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai: Havas Ágnes Filmalap vezérigazgató, Hegedűs Bálint forgatókönyvíró, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos – mellett Deák Kristóf, az Oscar-díjas Mindenki című rövidfilm rendezője és Szabó Gábor operatőr vett részt.
A Napszállta világpremierje kirobbanó siker volt a velencei filmfesztivál versenyprogramjában, ahol elnyerte a nemzetközi filmkritikusok szövetsége (FIPRESCI) zsűrijének a díját.
Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövőre 91. alkalommal átadandó Oscar-díjakra az idegennyelvű film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2017. október 1. – 2018. szeptember 30. között mutatnak be hazai moziforgalmazásban.
Nemes Jeles László új filmjét már a világpremier előtt közel 70 ország filmforgalmazója vásárolta meg világszerte. Az észak-amerikai premier a torontói filmfesztiválon volt hétvégén, amit további vetítések követnek.
A magyarországi közönség Nemes Jeles László filmjét először a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthatja szeptember 15-én, majd a Napszállta szeptember 27-től lesz látható országszerte a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
(via 24.hu)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.