A Bors csütörtökön írt a Testről és lélekről című film szarvasairól, akik a jövő héten akár egy Oscar-díjjal is gazdagabbak lehetnek. Cikkünk írásának másnapján több pletyka is szárnyra kapott Góliáttal és Picúrral kapcsolatban. Az egyik szerint Horkai Zoltán filmes állatkoordinátor farmján a főszereplő szarvasokat farkasok támadták meg, majd egy újságcikkben azt írták, hogy Góliát és Picúr lehet, nem éri meg a díjátadót. Telefonon sikerült elérnünk a Tallinn felé tartó Horkait, aki az észt fővárosban éppen egy szarvassal forgat majd reklámfilmet.
– Az első pletykák szerint a farkasok ették meg a szarvasaimat, emiatt fel is hívtak kedden és arról érdeklődtek, hogy vannak az állatok. Az igaz, hogy a szarvasok mellett vannak farkasok is, de ők is tizenöt évesek, és a farmon a villanypásztortól kezdve a kiugrásgátlón át minden van, vagyis olyan nincs, hogy egy farkas átmegy a szarvasokhoz – magyarázza a Borsnak a világhírű állatidomár, majd rátér Góliátra is.
– Góliát egyáltalán nem haldoklik, én annyit mondtam, hogy előfordulhat, hogy valamelyik állatom a farmon nem éli meg a díjátadót, hiszen van például egy 25 éves medvém is, Brumika. Természetes, hogy egy idős állat bármikor meghalhat, de a jelenlegi tudomásom szerint Góliát jól van és egyáltalán nem beteg. A szakirodalom szerint ezek a szarvasbikák 14–16 évet élnek, Góliát pedig már 18 éves, vagyis látszik már rajta a kor. Leejti a nyakát, lassabban mozog, és most dobta le az agancsát is, így akik nem értenek hozzá, azok hihetik azt, hogy az agancs helyén az a véres folt egy sérülés. De ez a plecsni szép lassan begyógyul, majd hámréteg veszi körbe és naponta egy centiméterenként elkezd nőni az új agancs – tette tisztába a Testről és lélekről szarvasairól terjengő pletykákat Horkai.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.