Lazán, vidáman, dohányozva sétálgatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormányellenes tüntetők között március 15-én Dániel nevű olvasó-riporterünk fotója szerint.
Négy helyen 3,4 milliós kár – ez áll az E-On jegyzőkönyvében, amely a Lajcsi ellen folyó nyomozás alapja. A zenész szerint ő nem tulajdonosa az érintett cégeknek.
Azon a tálalópulton is szexeltek a szereplők, ahová tálcáikat, ebédjüket rakják a vendégek. Az egyik jelenetben úgy látszik, mintha a pincérek is részt vennének a mókában.
Döbbenetes videót tett közzé a Nyugat.hu internetes portál. A felvételen az látszik, hogy fényes nappal szeretkeznek egy pizzéria kertjében. Úgy tudjuk: a szégyenlősnek nem mondható pár egyik tagja színész.
Két hete még másfél órát utazgatott a fővárosban anyaszült meztelenül egy nő, ma pedig lett egy újabb követője. Csütörtök délelőtt a Rákóczi téren láttak egy pucér hölgyet, akit azóta a mentők kórházba szállítottak.
A tizenhat éves lány állítólag tagja volt egy tolvajbandának, akik megtámadtak egy idős taxist, ezért kellett a tömeg haragjának áldozatul esnie. Borzalmasan felkavaró videó egy nyilvános lincselésről, csak erős idegzetűeknek!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.