<p>Míg a nézők többsége irigykedve nézi a Feleségek luxuskivitelben című műsorban feltűnt, mérhetetlen gazdagságban élő Polgár Tündét, néhányan keserű szájízzel figyelik a felbukkanását. Ők azok, akiket hamis festményekkel vert...
<p>Vannak jó első randevúk, amikor a pár azonnal érzi, hogy egymásra hangolódtak, és bizony vannak olyanok, amit inkább elfelejtene mindkét fél. Aztán vannak a katasztrofálisak - és van az, aminek több száz milliós kár lesz a vége.</p>
Véget értek a Clooney házaspár a mézeshetei, és a színész után már ügyvédként dolgozó párja is munkába állt. Amal Clooney megérkezett Görögországba, hogy segítsen a kormánynak visszaszerezni az Angliában őrzött Elgin-márványokat.
Pert indított az egyiptomi műkincsvédelmi minisztérium Magyarország és Franciaország ellen öt régészeti lelet miatt, amit állításuk szerint 2002-ben csempésztek ki az észak-afrikai országból.
Továbbra sem találják a rendőrök a debreceni MODEM Központból rejtélyes körülmények között eltűnt Csontváry-képet és a Nemes Lampérth-tusrajzot. A tulajdonos, Antal Péter fejében az is megfordult, hogy visszavásárolja a képeket, de nem teheti.
Két férfit elfogtak, akik összefüggésbe hozhatók egy februári bûncselekmény elkövetésével. Az aranyozott kupa, amit náluk találtak 6–700 ezer forintot érhet, a serleg pedig nyolcmillió forintot.
A válság átírta a műkincspiacot is. A legértékesebb műtárgyak immár nem a fejlett országokban, hanem Kínában találnak vevőre. A legnyereségesebb művész sem Picasso többé, hanem Chang Dai-chien. 2. rész
Nemcsak a Seuso-kincseket megtaláló Sümegh József, hanem két ismerőse is rejtélyes körülmények között halt meg. A Borsnak nyilatkozó tanú szerint a Polgárdiban élők sokat tudnak, de félnek.
A féltve őrzött titokra fény derül: a második világégés végén a KGB irányításával gyűjtötte be Európa-szerte – Magyarországon is – a Vörös Hadsereg műkincsek millióit. Ezek nagy része ma is Oroszország múzeumaiban látható. Állítólag már nem sokáig.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.