A féltve őrzött titokra fény derül: a második világégés végén a KGB irányításával gyűjtötte be Európa-szerte – Magyarországon is – a Vörös Hadsereg műkincsek millióit. Ezek nagy része ma is Oroszország múzeumaiban látható. Állítólag már nem sokáig.
A háborús műkincszsákmány első részét Nyikita Hruscsov „ajándékozta vissza” még 1961-ben. Természetesen az akkori szovjet birodalom nyugati „szatelitje”, az NDK volt a kedvezményezett. Több mint százezer műtárgy került haza: apró pénzérméktől egy katedrális harangjáig volt benne minden, sőt a drezdai galériából elhordott, több tízmillió dollárt érő gyűjtemény egy része is megkerült.
Ám ennél sokkal, de sokkal több maradt a moszkvai Puskin Múzeumban, a szentpétervári Ermitázsban, a szétrabolt magyar kincsek java része pedig Nyizsnyij Novgorodba került. A becslések szerint 1,3 millió könyv, 270 ezer archív kiadvány és 250 000 értékes műtárgy az, amit a múzeumok őriznek, de senki sem tudja felbecsülni a magángyűjteményekbe került darabok számát.
Ennek egy részét kívánja most visszaszolgáltatni az orosz kormány. Az érték szerény becslések szerint is hétmilliárd dollár. A kulturális örökség szövetségi szolgálata már be is jelentette: elkészíti a külföldről begyűjtött kincsek listáját, nyilvánosságra hozza, s a tulajdonosoknak tizennyolc hónapjuk lesz arra, hogy jelentkezzenek.
Ha bizonyítják, hogy őket illeti a műtárgy, az orosz állam visszajuttatja nekik. Csupán az őrzésért és a gondozásért kell fizetniük, aminthogy 2006-ban a sárospataki könyvtár darabjaiért a magyar állam is fizetett.
Az ostrom után garázdálkodtak
A sárospataki könyveken kívül is hosszú még az összeharácsolt magyar műkincsek listája. „Végeredményét tekintve a legsúlyosabb budapesti (és magyar) műtárgyveszteség története 1945 januárjának végén kezdődött.
Amint a szovjet csapatok a főváros ostroma során elérkeztek a Duna pesti partjára, elkezdődött a fővárosi nagybankok kifosztása. A magyar műgyűjtők közül számosan ezeknek a fővárosi pénzintézeteknek a páncéltermeiben helyezték el legfontosabb műtárgyaikat, némelykor szinte minden fontos ingóságukat.
A Vörös Hadsereg gazdasági tiszti bizottságai, amelyeket eleve a bankok kiürítése céljából állítottak össze, feltörték az ott elcsomagolt műveket, gyűjtőbázisokra szállították, majd 1945-től kezdve a Szovjetunióba vitték őket” – írja tanulmányában az elhurcolt műkincsek szaktekintélye, Mravik László.
– A magyar magángyűjteményekből a Szovjetunióba hurcolt szerencsésebb mesterművek ma orosz múzeumok falát díszítik, több ezer műkincs viszont raktárakban és magánembereknél várja a második világháború óta jobb sorsát – mondta Konsztantyin Akinsa, a Magyarország és Szovjetunió közötti visszaszolgáltatási ügyek szakértője. A művészettörténész szerint addig várhatnak, amíg a magyar állam a sarkára nem áll és le nem ül tárgyalni az oroszokkal.
Eltűnt magyar értékek
Az Oroszországban regisztrált magyar műkincsek száma egyébként a százat sem éri el. Ezek többségét a Puskin Mú-zeumban és Nyizsnyij Novgorodban őrzik. Amikor a Nyizsnyij Novgorod-i múzeum 1996-ban visszakapott a Grabar Restaurátor Intézetből 31 képet és hat faszobrot, azokat még abban az évben ki is állították.
Köztük olyan külföldi mesterek felbecsülhetetlen értékű képei voltak, mint El Greco (idősebb Jakab apostol), Tintoretto (Velencei nemes arcképe) és Re-noirnak a Madarat néző nő festménye. A magyarok közül Benczúr Gyula Vissza az Édenbe című bámulatos alkotását és Rippl-Rónai József Bányai Zorka című munkáját is megcsodálhatta a nagyközönség.
A magyar kollekció egyébként az Esterházy és az Andrássy gyűjteménye darabjain kívül zömmel három báró, Hatvany Ferenc, Herzog Mór Lipót és Kornfeld Móric tulajdonát képezték. Az utóbbi örökösei a kincsről a magyar állam javára lemondtak, Herzog Mór örökösei viszont sok éve pereskednek a magyar állammal is a hagyatékért. A Grabar központban még mindig 74 festmény és két faszobor maradt.
Háló volt a titkos akció fedőneve
Mindeközben kényes titokról is lehullt a lepel. Kiderült, a műkincsharács terve már akkor megfogalmazódott Sztálin fejében, amikor a sikertelen német hadjárat után, 1943 elején megkezdődött a szovjet ellentámadás.
Oleg Baldint, a KGB magas rangú tisztjét, az Ermitázs korábbi kurátorát bízta meg a diktátor a végrehajtással. Baldin volt az, aki különleges, szakértőkből álló, 50 tagú csapatával, Gorkij városában aprólékosan kidolgozta a „csendes rablás” titkos részleteit.
A Háló fedőnevet viselő akció 1944 őszén kezdődött. Teherszállító repülőgépek, vasúti szerelvények és kamionok százai álltak rendelkezésre a kincsek moszkvai transzportjához.
Baldin legsikeresebb akciójának azt tartják, amikor Rembrandt, Tiziano, Dürer, Manet, Goya és Van Gogh 364 festményét szolgáltatta be hazájának egy teherszállító repülőn. A képek mindegyike értékesebb ötvenmillió dollárnál.
A feladatot tehát Baldin tökéletesen végrehajtotta, s ezt Sztálin még 1950-en kiemelt nyugdíjjal díjazta. A műkincsszakértő Moszkva melletti dácsájában még harminchat éven át élvezte munkája gyümölcsét.
Miután azonban a közelmúltba a nagy rabló szerepéről a nyilvánosság is tudomást szerzett, az orosz parlamentben megkezdődött a vita: vissza kell-e juttatni a kincset a jogos tulajdonosnak. Sokan ellenzik ezt, ám Putyin, aki annak idején a Sárospataki Református Kollégium könyvtárának hazaszállítását is jóváhagyta, azok mellett van, akik úgy vélik: a kifosztott európai országokat illeti jogos tulajdonuk.
Nyikolaj Guberkónak nem tetszik az ötlet
A legnagyobb ellenzője ennek Nyikolaj Guberko korábbi kultuszminiszter, aki szerint az óriási világháborús vesztesége jogán az oroszoknak jár ez a kártétel. Mi több, szerinte már csak azért is, mert mások is éltek ezzel a lehetőséggel.
– Anglia és Amerika kinek juttatta vissza a háborús hadisarcot? – kérdezi Guberko. – Eszükbe sem jutott. Sőt az amerikaiak, miután elfoglalták Irakot, kifosztották a bagdadi múzeumokat, és ezért a hajuk szála sem görbült!
Ennek ellenére a nyugati országok már írják a visszaigénylendő kincseik listáját. Németország például már megkapta a frankfurti katedrális aranyozott oltárát, de a Benelux államoknak, Ausztriának, Lengyelországnak, Nagy-Britanniának, Görögországnak, Magyarországnak, sőt még az USA-nak is vannak-lesznek követelései.
Feketén adták-vették
A legkitartóbban a hollandok és a németek követelik a jussukat. Előbbiek elsősorban a Koenigs-gyűjtemény darabjaira tartanak igényt, amit egyébként Hitler magánkollekciójából loptak el az oroszok.
A Führer a mesés kincset a Mein Kampf című könyvének tiszteletdíjából vásárolta fel. Amerikából a Goldschmitt fivérek egy, a Puskin Múzeumban őrzött sok-sok millió dollárt érő Goya-festményre tartanak igényt.
A német követelés viszont messze a leghosszabb. Becslések szerint több mint egymillió értékes darab kerül a háború végén Oroszországba. Ennek óriási többsége eltűnt. Túladtak rajta apróért, vagy méregdrágán, de feketén.
A legértékesebb, nyilvántartott darab egyébként Rubens több százmillió dollárt érő festménye, a Tarquinius és Lucretia. A remekmű évekig Joseph Goebbels tulajdonát képezte, ma pedig az Ermitázsban van.
Orosz tulajdonosa a képet egy moszkvai bolhapiacon vásárolta, s most potom nyolcvanmillió dollárért felajánlotta a német államnak. Vélhetően kifizetik neki…
