Itália szerelmeseinek felajánlásait várja egy új kezdeményezés, amely a közösségi finanszírozás eszközével is szeretne hozzájárulni Olaszország pusztuló műemlékeinek megmentéséhez. Bárki bármekkora összeget adományozhat, bárhol is legyen a világban.

A LoveItaly kezdeményezői szerint az új technológiák segítségével szerte a földkerekségről akár milliók küldhetnek kisebb-nagyobb összegeket egy-egy projekt céljára, a felajánlásokat a loveitaly.org internetes platformon várják - írja az MTI.

Fotó: loveitaly.org

Két eurót kérnek

A kezdeményezés elindítói - különböző tudományágak szakértői - olyan kisebb restaurálásokat végeztetnék el közösségi finanszírozásból, amelyekre már nem jut sem figyelem, sem pénz, és amelyeket nem kell megpályáztatni. A LoveItaly arra kéri az embereket szerte a világban, hogy tegyenek legkevesebb 2 euró felajánlást, ha ők is azt szeretnék, hogy Olaszország kulturális öröksége fennmaradjon a jövő generációk számára is. Mint mondták, "nemzetközi mozgalmat" akarnak indítani, hiszen "szerte a világban sokan vannak, akik imádják Itáliát". A projektek végrehajtásában a kezdeményezők szorosan együtt akarnak működni fiatal egyetemi hallgatókkal és kreatív vállalkozókkal, hogy a kulturális örökségről való gondoskodás új, hatékony módját alkalmazzák.

Olaszország nem gazdálkodik jól kulturális örökségével - mondta a keddi bemutatkozó sajtótájékoztatón az új egyesület elnöke, Richard Hodges, a Római Amerikai Egyetem régészprofesszora. Hodges szerint "Itália kőolaja a kulturális öröksége, de az ország még nem ébredt rá ennek az erőforrásnak a jelentőségére". A professzor szerint főleg pénzzel és a fiatalok bevonásával lehetne jobban hasznosítani ezt a nagy kincset.

65 ezer euróra lenne szükségük

Noha Olaszország rendelkezik a legtöbb világörökségi helyszínnel, Itália csak évi 48 millió turistát fogad, míg Franciaország 84 milliót. A világ legtöbb látogatót vonzó városainak listáján Róma csak a tizenkettedik, miközben a műemlékkel alig rendelkező Frankfurt a nyolcadik - mutattak rá a kezdeményezők. A LoveItaly tervezett projektjei élén a pompeji Kentaur-ház pompás, ámde omladozó hálószobájának renoválása áll, amely a régészek szerint 53 ezer euróba kerül. Második projektként 12 ezer euróért újítanának fel egy Neptunuszt ábrázoló császárkori szarkofágot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.