A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség zaklatás, kapcsolati erőszak és magánlaksértés miatt emelt vádat a Mátészalkai Járásbíróságon egy volt rendőr ellen.
Ötvenöt éves falubeli ismerőse vette fel egy mátészalkai buszmegállóban azt a 43 éves porcsalmai asszonyt, akivel aztán pár perc múlva frontálisan ütközött egy román rendszámú kamionnal.
Meghalt a kórházban egy mátészalkai kerékpáros nő, akit két személyautó is elütött a városban – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
Ismeretlen eszközzel nyakon szúrta egyik helyi ismerősét a 27 éves nyírcsaholyi L. Attila. A férfi egy buliból tartott haza, mikor megtámadta a helybélit. A rendőrség előzetesbe helyezte a szurkálót.
Két idős asszony csak a szerencséjének köszönheti, hogy túlélte a kalapácsos rabló támadását. A férfi mindkét áldozata fejére lesújtott, az egyik néni azonban hihetetlen lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot.
Az iskolai vécében egy nagy késsel összeszurkálta és megvagdosta iskolatársát egy 16 éves tini Mátészalkán. A fiút azonnal elfogták, ő azonban azt állítja: csupán önvédelemből emelt kést diáktársára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.