Ígérete szerint minden forintot megtérít K. Gyula a több mint egymillió forintból, amit nem kézbesített ki Nyírcsaholyban. Gyorsított eljárásban 300 óra közmunkára ítélték és nem tiltották el a szakmájától.
Az ügyészség is úgy ítélte meg, hogy K. Gyula a továbbiakban nem veszélyes a társadalomra, így ha minden forintot visszafizet és ledolgozza a 300 óra közmunkát, ugyanúgy folyathatja az életét tovább és a szakmájától sem tiltották el.
Mint arról beszámoltunk: a férfi több mint egymillió forint készpénzzel lelépett a nyírcsaholyi postáról, ahol helyettesített, a biciklijét Mátészalkán hagyta és Ausztriáig utazott. Akkor adta fel magát, amikor megtudta, hogy körözi a rendőrség.
- A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte azt, hogy a férfi a kár egy részét megtérítette, illetve vállalta, hogy a további összeget részletekben visszafizeti a posta részére. Az ítélet ellen az ügyészség sem fellebbezett, így jogerős – mondta lapunknak dr. Torma Attila a Nyíregyházi Járásbíróság szóvivője.
Hogy pontosan milyen közmunkát kell végeznie Gyulának, majd később derül ki annak függvényében, hogy a környéken milyen jellegű munka végezhető, a legvalószínűbb az utcaseprés és szemétszedés.
K. Gyula Papos településen lakik albérletben élettársával és annak két gyerekével. A falubeliek szerint nem nagyon mutatkozik, valószínűleg szégyelli magát.
- Azóta sem tudjuk mi történhetett vele, biztos valami rövidzárlat! - vélekedett az egyik szomszédja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.