Nyoma veszett annak a harci kutyának, amely egy éve marcangolt halálra egy 83 éves asszonyt Monajon. Az altatásra ítélt eb őrzött telephelyről tűnt el – értesült a Bors.
Pár kilométerig élvezhette rokonától lopott kocsiját egy lasztonyai tini, ugyanis szinte rögtön összetörte az elemelt autót, amit aztán otthagyott, elmenekült, majd visszarohant a tett színhelyére.
Megbecsülni is nehéz, hány ember képeivel élnek vissza nap mint nap. Sok áldozatnak sejtése sincs a jogsértésről, pedig a képlopás bűncselekménynek számít. Fotótolvajlásért ráadásul súlyos pénzbüntetés jár.
Nem elég a magánéleti válság, valaki még szórakozik is a kétgyermekes édesanyával. Ő maga sem érti a dolgot, de különösebben nem is foglalkozik az üggyel.
<p>Egy világbajnok kajakozót és kedvesét, a Magyarország Szépe verseny egyik idei döntősét vitték be a rendőrségre pénteken. A sportoló nem tagadta a Borsnak az előállítást.</p>
A férfi betört a szigetszentmiklósi egészségközpontba, ahonnan ellopta a páncélkazettát. Ezután pedig érthetetlen okokból a kerti medencébe dobálta az irodában lévő négy számítógépet.
<p>Nyolcvanezer forint ellopásával gyanúsítanak egy szegedi családot, akik állítják: erre semmilyen bizonyítéka nincs a rendőröknek, akik hét órán át tartották őket fogva.</p>
<p>Nem érdekelte az elterelő hadműveletért felelős nővel érkező kamaszt, hogy egy 16 éves ifjú életmentő műtétjére gyűjtenek, beborította az adományos láda tartalmát a hátizsákjába. A kenti rendőrség vizsgálja az ügyet.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.