Az Országos Mentőszolgálat a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a kínos esetet. Ezt írták: „Lopás gyanúja miatt indult eljárás két szolgálatban levő mentődolgozó ellen a tegnapi napon, a rendelkezésünkre álló információk szerint tettüket beismerték. Ezek az emberek nem méltóak arra, hogy a mentőszolgalat közösségéhez tartozzanak, nem is fognak többé. Tettükkel nem csak az ellátott beteget károsították meg, hanem a 7800 becsületes mentődolgozónak is súlyos erkölcsi kárt okoztak.”
A közlemény nem tért rá ki, hogy fővárosi vagy vidéki mentősökről van-e szó, miként arra sem, hogy mennyit loptak és egy beteg volt-e a sértett.
Nemrég egy szexuális zaklatásos vád borzolta a kedélyeket a mentőszolgálat körül, egy 17 éves budapesti lány két mentős gyanúsított meg a molesztálással. Az az ügy azóta rendeződött, kiderült, hogy nem történt meg az erőszak, a lány hamisan vádolta a mentősöket, akik ellen már megszüntették az eljárást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.