Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsMikula Éva ismerősei voltak a Savi fivérek, akiknek vérengzése 7 éven át tartott. 102 rablást hajtottak végre, 24 embert öltek meg, köztük benzinkutast, nyomozót, csendőrt, ártatlan szemtanút, egy ízben golyózáport zúdítottak az őket igazoltatni próbáló járőrökre.

A fivérek rablógyilkosságokat követettek el, kizárólag lopott, Olaszországban nagy számban forgalmazott, többnyire fehér Fiatokkal.
Éva amolyan házi fogságban töltötte a rablásokkal teli hét évet; nem hagyhatta el a házat egyedül, csak Fabio társaságában, nappal nem léphetett ki az ajtón és amikor kimehetett, a legközelebbi éjjel-nappaliig vezethetett csak az útja. Viszont kétségtelen tény az is, hogy a fiatal lányt ékszerekkel és pénzzel halmozta el Fabio minden bűncselekmény után.

Mikula Éva Nagybányáról származott, középiskolás évei közben, apja erőszakossága elől menekülve érkezett Magyarországra. Egy országúti étkezdében kezdett dolgozni. Itt ismerkedett meg Fabio Savival, aki kamionsofőrként érkezett Magyarországra. Mint később számára is kiderült, Savi volt a banda egyik kegyetlen vezére. A fiatal lány rövid ismeretség után beült a kamionjába és egy boldogabb élet reményében Riminibe ment vele.
Most, évtizedekkel később is, Éva tisztán emlékezik vissza azokra a pillanatokra, amikor még nem sejtette a véres igazságot. Csak a szabadságot érezte, ahogy Fabio mellett ülve száguldanak a kamionnal a sztrádán, az ablak lehúzva, a zene szól, Éva pedig igazán boldognak érzi magát.

Mikula Éva szerepe a mai napig vitatott: egyesek tettestársat, mások áldozatot és kulcsfontosságú tanút látnak benne. Végül az ő megfigyelése vezette el a nyomozókat a Savi fivérekhez, 1994 novemberében. Bár bíróság elé állították, végül nem ítélték el a gyilkosságokban való részvételért, mivel együttműködött az igazságszolgáltatással.
Saját bevallása szerint az élete romokban hevert a banda bukása után. Azonban az évek során sikerült újjáépítenie magát. Most beszélt először arról, hogy gyermekeinek őszintén elmondta a múltját: nem titkolta el, kinek volt a szeretője és milyen borzalmak tanúja volt. A gyermekei ma már felnőtt fejjel nem elítélik, hanem büszkék rá, amiért képes volt felállni a legmélyebb morális és lelki mélypontról, és tisztes életet teremteni.
Ma anya vagyok és dolgozó nő, akit még kísért a múlt árnyéka
– mondta az idén 50 éves Mikula Éva, a maga mögött hagyott évtizedekről.
A belső béke elérése nem volt könnyű. Éva hosszú évtizedekig élt rettegésben. Legnagyobb félelme az volt, hogy ha a Savi testvérek és társaik, összesen hatan, valaha kiszabadulnak vagy kedvezményt kapnak, bosszút állnak rajta az árulásáért. Bár már több mint 30 éve elfogták a gyilkosokat és el is ítélték őket, az aktákat most újranyitják, hogy a DNS-technológia fejlődésével az esetleges, még rejtőző tettestársak kilétére is fény derüljön. Mikula féleleme nem alaptalan, mert mint az kijelentette; az állam soha nem nyújtott védelmet számára, annak ellenére, hogy ő volt az ügy koronatanúja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.