<p>A Kerényi családban hagyomány lett a Miklós. Keró két fia úgy döntött, hogy megváltoztatja az első keresztnevét, így mindketten Miklósok, akár apjuk és nagyapjuk.</p>
Esküvőjük után derült ki, hogy szülők lesznek. Dancs Annamarival és Kerényi Miklós Mátéval, az Budapesti Operettszínház sztárjaival azóta madarat lehetne fogatni, olyan boldogok. A kismama az ötödik hónapban jár, és már a baba nemét is megtudták.
Impozáns környezetben, híres kollégáik körében fogadott örök hűséget egymásnak Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté. A lakodalom a szomszédos múzeumban hajnalig tartott.
Nem sokáig búslakodott a fiatal musicalsztár. Nemrég szakított Kerényi Miklós Mátéval, de most újra eltalálta Ámor nyila. Ugyanabban a színházban, ahol volt párjával játszik.
A híresztelések ellenére továbbra is töretlen Muri Enikő és Kerényi Miklós Máté szerelme. A Bors megtudta, nem csoda, hogy szakításuk hírét keltették, ugyanis a fiatalok kapcsolata több mint viharos.
Kerényi Miklós Máté még nem zárta le teljesen a kapcsolatát Felméry Lilivel, viszont közel került Muri Enikőhöz, akivel együtt is alszik. Csak találgatni lehet, melyik nő lesz a nyerő.
Kerényi Miklós Máté friss sebeit nyaldossa, miután nagy szerelmével, Felméry Lili balerinával elváltak útjaik. Azóta egy kolléganője került hozzá közel, aki nem más, mint Muri Enikő.
Bármennyire is fáradt, Felméry Lili elkíséri a buliba kedvesét. Kerényi Miklós Máté viszont lemond az éjszakázásról, ha Lili az előadásra koncentrál – így él az ország legelfoglaltabb szerelmespárja.
Híresek, gazdagok és imádják a szexet. Intim pillanataikra sokan kíváncsiak. Kerényi Miklós Máté sok vadat ejtett már, de az utóbbi időben már csak egy ifjú hölgyért dobog a szíve.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.