Celeb

Nevet változtattak apjuk miatt a Kerényi fiúk

Fái

Létrehozva: 2016.12.07.

<p>A Kerényi családban hagyomány lett a Miklós. Keró két fia úgy döntött, hogy megváltoztatja az első keresztnevét, így mindketten Miklósok, akár apjuk és nagyapjuk.</p>

Forrás: MTI

Valljuk be, egy páran, elégedetlenek va­gyunk azzal a névvel, amit szüleink választottak ne­künk. Kero, vagyis Kerényi Miklós Gábor fiai még gyerekek voltak, amikor úgy döntöttek, megváltoztatják a keresztnevüket. Édesapjuknak egyáltalán nem esett rosszul, hogy felülbírálták a döntését, sőt.

– Máté 12 lehetett, Dávid 14, amikor azzal leptek meg, hogy nevet változtattak – meséli még most is meghatottan az Operettszínház Kossuth-díjas művészeti vezetője, Kero. – Először megbeszélték a feleségemmel, aztán elmentek az anyakönyvi hivatalba. De mivel mindkét szülő engedélye kellett, muszáj volt elmondaniuk nekem is, hogy mit terveznek. Az édesapám Kerényi Miklós György, én Kerényi Miklós Gábor va­gyok, erre föl kitalálták, hogy ők is Miklósok lesznek. Nagyon meghatódtam, annyira, hogy meg is könnyeztem. Magam és édesapám miatt is, aki híres operaénekes volt.

A fiúk, Kerényi Miklós Dávid táncművész és Kerényi Miklós Máté Junior Príma-díjas színész, ezzel akarták kifejezni, hogy mennyire szoros és tiszteletteljes a kapcsolatuk az édesapjukkal. 

– A nagypapának is Miklós az első keresztneve, édesapánknak is, ezért döntöttünk úgy, hogy változtatunk. A bátyám eredetileg Kerényi Dávid György volt, én Kerényi Máté Zsolt. A György és a Zsolt helyett vettük fel a Miklóst első keresztnévnek. Teljesen egyértelmű volt, hogy a bátyám fia, Kerényi Miklós Zsombor lett. Ha a mi fiunk megszületik, biztos, hogy a neve Kerényi Miklóssal kezdődik majd. A harmadik nevet még nem tudjuk. Mondhatom, hogy a családunkban a Miklós már vezetéknév lett – neveti el magát Máté.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715004311
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193170_auto_resized.png
metropol.hu

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715004311
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715004311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715004311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel