Most már talán ki lehet jelenteni; hivatalos, hogy az emberiség megérett a pusztulásra. Egy amerikai felmérés szerint a lakosság szívesebb nyomogatja a telefonját, mint szeretkezik.
Csak nyolcvanezer forintot kell fizetni Dundika szexuális szolgáltatásaiért – hirdeti egy külföldi internetes szexoldal. Dundikát, aki immár egy kisfiú anyukája, sokkolta a képes hirdetés, felbőszült párja, Majka pedig feljelentést tesz.
A tévé feltalálása óta nem volt akkora durranás a világon, mint a Facebook - állítják szakemberek a közösségi oldal tizedik születésnapja kapcsán. Barátságokat, szerelmeket és munkahelyet szerzünk és veszítünk el általa. A Bors a...
Ha a Facebookon szavaznának az emberek, akkor a baloldali összefogás nyerné a választásokat. A Fidesz százezernyi követőjével szemben háromszázezret tud felmutatni. A Jobbik is esélyes.
Még meg sem jelent, már nevetség tárgya lett az Orbán Viktor és Kerényi Imre nevével fémjelzett Magyar Krónika. A májusban debütáló havilappal alaposan elbánt az internet népe.
Varga Izabella és Kárász Robi ellenőrzik lányuk Facebook-fotóit, Till Attila azonban nem fél attól, hogy gyerekeinek árthat az internet. Rubint Réka pedig nem hagy időt Larának a netezésre. A Bors utánajárt, hogyan óvják a világháló...
A rendőrség letartóztatta azt az amerikai házaspárt, akik azzal ünnepelték szerelmüket, hogy meggyilkoltak egy férfit. Állítólag ki akarták próbálni, milyen ölni.
Súlyos kényszerbetegségben szenved az a brit lány, akinek történetet százezrekhez jutott el a YouTube-on keresztül. A tinédzser arra érez késztetést, hogy kitépkedje a haját, már majdnem teljesen kopasz.
Hátborzongató, új őrület hódít az amerikai tinédzserek körében. A knockout game vagyis a kiütéses játék lényege, hogy a fiatalok bandákba verődve egyetlen ütéssel leterítsék véletlenszerűen kiválasztott áldozatukat.
Hatalmas vitát váltott egy kínai weboldal, ami a pedofilok számára ajánl gyönyört. Az internetes áruház gyerek-szexbabáinak nagy piaca van Amerikában, Európában és Távol-Keleten.
Paul Mason nemrég még a föld legsúlyosabb lakója volt. Ám az életmódváltás és egy gyomorműtét nemcsak a fogyást, hanem az igaz szerelmet is meghozta a számára.
A 68 éves, magányos nyugdíjas egy társkereső oldalon talált rá élete szerelmére, egy szellemes, udvarias és nagyon vonzó katonatisztre, akivel hónapokon át levelezett. A megnyerő férfi fotója és emailjei mögött persze egy csaló volt,...
Az egyik Japán McDonald's közleményben kért elnézést azért, mert több mint egy éve nem enged be a gyorsétteremben hajléktalanokat. Az országban a legtöbb utcán élő, idős ember.
Az interneten, videón keresztül beszélgetett feleségével egy külföldön szolgáló, amerikai katona, mikor a lányt megtámadtak. A férfinek végig kellett néznie, hogyan késeli meg szerelmét egy betörő.
Egy kínai asszony nagyon ráfázott. Férje apjára kattant rá, de nem sejtette, hogy vele csetel. Az apuka is beleszeretett, a férj pedig meglepetésszerűen megjelent az első randin. Mindenki megdöbbent.
Tóth Gyula nagyon örült a laptopnak, és már azt is tudja, unokáját fogja felkérni arra, tanítsa meg használni. Alapvetően nem tartja magát szerencsésnek, egész életében csak egy kettese volt a lottón.
Intenzív pszichiátriai kezelés alatt áll az brit 13 éves kislány, akit az interneten zaklatott szexuálisan közel egy tucat férfi. Édesanyja akkor jött rá mi történik lányával, mikor belenézett a gyerek telefonjába.
Tavaly november óta közel két és fél ezer öngyilkosságra buzdító internetes oldalt tiltottak be Oroszországban - közölte kedden az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet. Több ezer fiatalkorú vette el saját életét a honlapok hatására.
Már tíz napja semmit nem tudnak gyermekükről a csinos 14 éves lány szülei, akik mostanra a legrosszabbtól tartanak. Főleg, mivel kiderült, a tini az interneten szexuális tartalmú üzeneteket váltott ismeretlenekkel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.