A 2012-ben elhunyt Komár László három kazettát hagyott lányára, Karolinára, aki jövőre kaphatja meg őket, amint betölti a 18. életévét. Hogy mit rejthetnek a kazetták? A Borsnak sikerült beszélnie egy barátjával, aki szerint a válásai...
A kilenc évvel ezelőtt elhunyt énekes három kazettát hagyott lányára, melyeket kizárólag 18. születésnapján hallgathat meg. A Bors rátalált a különös örökségre.
A kilenc évvel ezelőtt elhunyt énekes három kazettát hagyott lányára, melyeket kizárólag 18. születésnapján hallgathat meg. A Bors rátalált a különös örökségre.
Még életében gondoskodott a legendás otthona, a velemi háza sorsáról Törőcsik Mari. Az ingatlant a háromszoros Kossuth-díjas művésznő még 2014-ben a lányának, Teréznek ajándékozta, így egészen biztos, hogy a Vietnámból örökbefogadott...
Mintegy 300 ezer kanadai dollárt, azaz csaknem 70 millió forintot hagyott a szolnoki Hetényi Géza Kórházért Alapítványra egy kanadai magyar férfi, az összeget az intézmény kardiológiai osztályának szánta - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok...
Édesanyját ugyan életben hagyta Szilágyi Isván fia, de felelőtlenségével földönfutóvá tette. Ugyanis a művészházaspár házára a fiú vett fel hitelt, amit elutazott, szórakozott, majd nem törlesztett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.