Eladó

Milliókért árulják Hofi Géza hagyatékát

Létrehozva: 2023.03.17.

3 millió forintért keres új tulajdonost.

Előkerült Hofi Géza utolsó Mercedese, amit használt. Mostani tulajdonosa egyelőre nem is hirdette meg nyilvánosan, csak egy olyan Facebook-csoportban, ahol Hofi Géza kedvelői és tisztelői vannak - írja a videk.info.

Az autó 3 millió forintért keres új tulajdonost.

– Hat-hét évvel ezelőtt vettem és bár mondták, hogy Hofié volt, de hát hittem is, meg nem is – idézi a portál a Mercedes C180 gazdáját. – A kocsi 2000 novemberi gyártású, Hofi Géza újonnan vette. Halála után az ügyvédjéhez került, majd innen Gödöllőre, ahol elég mostoha sorsa lett, nem nagyon vigyáztak rá. Az ezt követő tulajdonostól vettem meg végül én.

Az elmúlt években a kocsit második, harmadik autóként használták. Most viszont költöznek, ezért kell megválni az autótól. Olyan embernek szeretnék eladni, aki a megérdemelt módon bánik majd a kocsival.

Hofi Géza özvegye, Ildikó még 2006-ban azt nyilatkozta, ő adta el az akkor egy éves autót, mivel nem tudott vezetni. 

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756719_auto_resized.jpg
origo.hu

Egyre felismerhetetlenebb a válófélben lévő Janicsák Veca - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758261_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: Mentik az embereket, szörnyű kukásautó-baleset történt Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757219_auto_resized.png
metropol.hu

Messi és Ronaldo sehol: ő a világ legjobban fizetett sportolója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756162_auto_resized.jpg
ripost.hu

Előkerült a királynő levele: megint hazudott Harry herceg és Meghan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755975_auto_resized.jpg
vg.hu

Hidegzuhany a Modernával és a Pfizerrel oltottakra: rejtélyes immunválaszra bukkantak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757569_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Halálos rendőrbaleset történt, ketten is életüket vesztették

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757713_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szépek és vidámak: fantasztikus Vilmos herceg és Katalin hercegné karácsonyi üdvözlőlapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757264_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kemény szavakkal beszélt Blága Tünde a Miss Universe világversenyről: "Örülök, hogy végre vége"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702218011
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702218011
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/4qIh0hhjpIr-MLPdLyJWdQ6IC7hcSDqvpKwkhlyc8R8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ViMWRkODc1Njg0ZDQxMGI4MjM2MTI1NzllZGFmOGRh.jpg
TÁMADÁS

Túl messzire mentek? Legújabb műsorát látva csúnyán beleálltak Palik Laciba

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/fiMzFrfrSmoQDoosDE8ZY4Vv2vk5UYmSO6Llyqk3Tgo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzYTJiOWY3Yjk4ZTQ0MDhhYWIxYjEzMzM4OGM2ZjI4.jpg
Nyeremény

Széchenyi Lili már tudja, mire költené a Sztárban Sztár leszek! fődíját