Hagyaték

4,3 milliárd forintos vagyont hagyott gyerekeire a 46 éves zenész, akit egy ország gyászol

B.

Létrehozva: 2024.05.24.

Lehullt a lepel a 46 évesen elhunyt zenész hagyatékáról.

Óriási vagyont hagyott feleségére és három gyermekére a tragikusan fiatalon, mindössze 46 éves korában, rövid betegség után meghalt népszerű zenész, Mark Sheehan. A The Script gitárosa tavaly április elején hunyt el a kórházban, amely váratlanul érte és nagyon megrázta a zenésztársait és a rajongókat is. Az ír zenekar hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a gyászhírt, mindössze két héttel azután, hogy még koncertjük volt. A kiváló zenészt akkor egy ország gyászolta.

Több mint egy évvel a tragédia után lehullt a lepel a hagyatékról. Mark 4,3 milliárd forintnak megfelelő vagyont hagyott a családjára – írja a Mirror. A gitáros felesége, Rina három gyermekkel maradt egyedül, a legnagyobb, Cameron is még csak 19 éves, a két lány, Avery és Lil pedig még tőle is fiatalabbak. Úgy tűnik azonban, hogy felelősségteljes édesapjuk már a karrierje során gondolt a gyerekekre, és jócskán tett félre pénzt a megkeresett milliókból.

Az elhunyt gitáros zenekara, a The Script egyébként pont most szervez visszatérő turnét szerte Nagy-Britanniában

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek