Celeb

Megtudtuk, hol őrzik Komár László titkos kazettáit

Bors

Létrehozva: 2021.11.08.

A kilenc évvel ezelőtt elhunyt énekes három kazettát hagyott lányára, melyeket kizárólag 18. születésnapján hallgathat meg. A Bors rátalált a különös örökségre.

Forrás: MTI

Halála után is tartogat meglepetéseket Komár László.

A 67 éves korában, 2012-ben elhunyt énekes a felesége karjaiban hunyta le örökre a szemét, miután hosszú betegség után legyőzte őt a gyógyíthatatlan kór.

Halálának évében tudta, hogy mi vár rá, ezért még időben elkészített három darab, egyenként 80 perces felvételt, amit lányának, Karolinának címzett. Kikötötte, hogy a magnókazettákat csak 18 éves korában kaphatja meg. Arról is gondoskodott, hogy az adathordozók ne kerüljenek rossz kezekbe. Az egyik legjobb barátjához, egyetlen lányának keresztapjához, Stark Ferenchez fordult segítségért. A Bors nála, budapesti otthonában talált rá a titkos üzenetekre.

"Februárban Laci már biztosan tudta, hogy meg fog halni, ezért megkért, hogy őrizzem meg a kazettákat Karolina 18. születésnapjáig. Így tehát 2022. október 15-ig őrzöm és nem adom oda azokat senkinek" – mondta lapunknak Ferenc, akinek Komárral való barátsága 1985-ben kezdődött. Ekkor, Stark előző zenekara, a Color együttes megszűnése után kérte fel Komár, hogy nála zongorázzon. 27 évig, egészen a haláláig együtt zenéltek.

Csak a kazettákat kapja Karolina

Azt is megtudtuk a zenészbaráttól, hogy a titokzatos kazettákon kívül mást nemigen hagyott lányára, holott tudni lehet, hogy halálos ágyán is csak az ő hangja tudta sokszor életben tartani a hosszú betegségben.

"Egy pukkanós zacskóban adta át nekem Laci a mikro-kazettákat, és még egy diktafont is mellékelt hozzá, amivel meghallgathatja majd Karolina a felvételeket" – folytatta Ferenc a történetet. Még viccelődött is a keresztapa, hogy reméli, Laci nem hagyta a diktafonban az elemeket, mert akkor kifolyhat belőlük a tartalmuk.

Marakodtak rajta a feleségek

A Bors azt is megtudta Komár László barátjától, hogy az exfeleségek anno pereskedtek a hagyatékon és ilyen-olyan módszerekkel mindannyian megpróbálták kiszedni Ferencből az igazságot a kazetták hollétéről, de ő mindvégig tartotta magát a barátjának adott szóhoz. Sőt, elmesélte, hogy egykori Komár szinte csak benne bízott, ezért is kerülhettek hozzá a hanghordozók. 

Ezt rád bízom, egyik nőnek se add oda

– mondta határozottan Komár halála előtt másfél hónappal, amikor az adathordozókat átadta barátjának.

Titkos hanganyag

Természetesen mindenki kíváncsi, mit rejtenek a hangüzenetek, de maga Ferenc is csak annyit tud, amennyit a sztár halála előtt elmondott neki róluk.

"Nagyon titokzatos volt, nem árulta el pontosan. De azért sejtéseim vannak: szerintem Karolina örökségét hordozzák" – mesélte a zenészbarát lapunknak, és hozzátette, hogy minden ki fog derülni egy éven belül, addig viszont maradnak a találgatások.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt