Celeb

Gesztesi Károly emlékéhez méltó megegyezés született a hagyatéki tárgyalásán

Bors

Létrehozva: 2020.10.16.

Forrás: Bors

- Mind az öt gyermeke teljesen egyforma arányban részesült. Az egyeztetés során

sem vita, sem ellentétes akarat nem volt,

de még ellenvélemény sem, inkább csak döbbenet és szomorúság, hogy ennek így kellett történnie - mondta a Blikknek dr. Borbély Zoltán ügyvéd.

- Baráti viszonyban voltam Karcsival, ezért úgy érzem, elmondhatom, ettől az önzetlen hozzáállástól meghatódtam. Igazi atyaként tartotta össze családját, és büszke lenne rá, hogy ebben a lelkileg nehéz eljárásban összetartottak - tette hozzá.

Gesztesi örökségének legnagyobb részét

a budakalászi ház alkotja, de egy értékes gépjármű is maradt

a színművész után. A mediterrán stílusú, kétgenerációs villát júliusban hirdették meg 210 millió forintért, de egyelőre még nem talált vevőre, írja a lap.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195909_auto_resized.jpg
origo.hu

"Kopasz tojásfej" - saját focistája gúnyolta ki a Manchester United bukott edzőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715073911
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195881_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Európa a háború árnyékában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177125_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiderült, együtt van-e még a Házasság első látásra egyetlen házasságban maradt párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715073911
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715073911
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715073911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715073911
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett