Beazonosította a rendőrség azokat, akik eltűnése napján találkoztak magánrendelőjében N.-né K. Judittal. A Bors információi szerint a nyomozók a gyógytornásznő közeli ismerősei között keresik a gyilkost.
Rejtélyes gyilkosság ügyében nyomoz a rendőrség. A zsaruk szerint az egy hónapja eltűnt gyógytornászt, K. Juditot megölték, a holttest azonban még nem került elő. Az asszony magánrendelőjéből az összes feljegyzés eltűnt.
Janics Natasa túl a gerincműtétje utáni lábadozáson, immár speciális gyógytornát végez, úszik, kerékpározik. Kőkeményen harcol azért, hogy az operáció ellenére
ott lehessen a vb-csapatban.
Nem kevés embernek gyűlik meg a baja nap mint nap a hátfájással. Van, akinek elég, ha egy kevés időt tölt a számítógép előtt, máris jelentkezik a jól ismert fájdalom. Mit tehetünk ellene?
Gyenesei Leila újabban csupán „kéttusázik”: porckorongsérvével kénytelen gyógytornára járni, mellette egyetemi vizsgáira készül. Az öttusázónő mégis ragyog, ugyanis rátalált a szerelem.
Brutális autóbalesete miatt egyik keze rövidebb lett a másiknál Postás Józsinak. Még pár hónap gyógytornára van szüksége, hogy újra azonos méretűek legyenek a végtagjai, addig új dalokat szerez.
A Spineliner korrekciós - csontkovács - rendszer (Spineliner Adjustment System) egy fejlett műszaki eszköz, amelyet orvosok, gyógytornászok használnak a hátgerinc és a perifériás ízületek elemzésére és korrigálására.
A fitnesz, a wellness és az egészséges életmód kedvelőinek egynapos fesztiválját 2006 óta évente kétszer megrendezik, ezúttal pedig már a Nemzeti Erőforrás Minisztérium is a mozgásfesztivál mellé állt, melyet negyedik alkalommal tartanak a Papp László Budapest Sportarénában.
Trombózisról beszélünk, ha az érrendszerben a fokozott alvadás miatt vérrög (thrombus) képződik. Ennek megfelelő kezelése elengedhetetlen, a súlyosbodás, vagy akár egy végzetes kimenetelű tüdőembólia elkerülése miatt. Prof. Dr. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási szakértője, belgyógyász, klinikai farmakológus az aszpirinnel történő kezelés körüli félreértéseket oszlatta el.
Rövid távon a masszázsterápia hatásosabb lehet a deréktáji fájdalmak enyhítésére, mint a gyógyszerek vagy a torna, derítette ki egy államilag finanszírozott tanulmány.
Képzeld el, hogy összegyúrod a fitneszt a jógával, adsz hozzá egy csipetnyi gyógytornát - és máris megkaptad a BodyArt nevű új irányzatot, ami nevéhez hűen tényleg művészet a testnek!
Sok felnőtt küzd mozgásszervi, ízületi fájdalommal, aminek az az eredménye, hogy egyáltalán nem mozognak. Pedig a szakorvosok szerint ezzel ártanak maguknak a legtöbbet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.