Diagnózis kínai módra

A kínai orvoslás többnyire nem követ általános vizsgálati szempontokat, és nem kínál általános érvényű gyógykezelési típusokat

Egy kínai orvosnál tett első látogatás során talán meglepődünk a vizsgálat lefolyásán.

A kínai orvoslás többnyire nem követ általános vizsgálati szempontokat, és nem kínál általános érvényű gyógykezelési típusokat. Ehelyett a beteg pillanatnyi állapotát, sajátosságait, energiaszintjét és tüneteit tartja szem előtt. A kínai orvos a nyugatinál jóval hosszabban faggatja a beteget tüneteiről, életéről és életmódjáról, merthogy mindezt fontosnak tartja az egészségre nézve.

Bármilyen különösen hangzik is egy nyugati számára, a keleti orvos úgy tartja, hogy a test rendellenességei elsősorban a nyelven mutatkoznak meg. A kínai orvoslásban évszázadok óta alapvető szerepet játszik a diagnózisnak az a fajtája, amely a nyelv elváltozásaiból következtet a betegségre. Az orvos a nyelv formáját, színét és egyéb jellemzőit megfigyelve egészen apró, a nyugati ember számára nemcsak hogy észrevehetetetlen, de kifejezhetetetlen különbségeket is számon tart, s ezeket különféle betegségekhez kapcsolja.

Az alábbiakban két tucatnyit sorolunk fel a nyelvnek a kínai orvos által számon tartott jellegzetes tüneteiből:

A fizikai vizsgálat négy részből áll, amelyet „a négy vizsgálatnak” neveznek. Ezek a látás, a hallás, a szaglás, a kikérdezés, illetve a tapintás. Nézzük végig egyenként ezeket.

Látás

A kínai orvos mindenekelőtt alapos megfigyelőképességére támaszkodik. Szemügyre veszi, milyen a beteg mozgása (minthogy például az erős, ruganyos test kevésbé szenved elégtelenségtől), viselkedése, bőrének színe és árnyalata (a száraz bőr például a vér elégtelenségéről, míg a vörös arc a belső vagy külső melegről árulkodik), valamint a nyelv fizikai jellemzőit.

Hallás és szaglás

Talán meglepő, mekkora figyelmet szentel a kínai orvos olyan szempontoknak, mint a beteg hangszíne (minthogy például a hangos, átható hang túltengésről árulkodik), illetve a lélegzés hangos vagy halk volta. Az orvos a lélegzet és a test szagából fontos következtetéseket von le: a kellemetlen szag belső melegről, míg a szag hiánya belső hidegről tanúskodik.

Kikérdezés

Az orvos számos kérdést tesz fel a betegnek, mint például hogy milyen hangulatváltozásokkal reagál a hidegre és a melegre, a nedvességre és a szárazságra, az évszakok illetve az éjszaka és a nappal váltakozására. Rákérdezhet a székelés gyakoriságára, a menstruáció jellemzőire, vagy az étkezési szokásokra is. Az orvos a tünetekre is rákérdez, mind azokra, amelyek miatt a beteg felkereste őt, mind pedig azokra, amelyeket a beteg elsőre nem tartott lényegesnek megemlíteni. A válaszok hozzájárulnak annak megállapításához, hogy a beteg mely belső rendszere nincs egyensúlyban, s hogy milyen kezelés segíthet neki visszanyerni belső harmóniáját.

Tapintás

A vizsgálat utolsó lépése az érintés vagy tapintás, és a pulzus vizsgálata. Az orvos tapintással vizsgálja meg a beteg bőrének hőmérsékletét, nedvességét vagy szárazságát, s térképezi fel a test érzékeny vagy fájó pontjait. A pulzus vizsgálata kitüntetett helyet foglal el a diagnózisban, minthogy a mindkét csuklón, három-három ponton megtapintott pulzus körülbelül huszonnyolc jellegzetességről adhat felvilágosítást.

Az orvos a vizsgálat során nyert információból következtet a beteg testének egyensúlyi helyzetére, s a test egyensúlyi állapotának különféle megbomlásaitól függően dolgozza ki a kezelés menetét.