48 700 forint. Ennyit költ átlagban a magyar egy évben gyógyszerre a legfrissebb adatok szerint. Budapesten tízezer forinttal többet adnak ki tablettára. Mit viszünk be feleslegesen a szervezetünkbe?
Egy évet még várni kell arra, hogy az elektronikus vény rendszere tökéletesen működjön. Így jelenleg a gyógyszertárakban az e-recepthez kérnek a patikusok egy papírt is, amit felírási igazolásnak hívnak.
Egymást követően 5, illetve 4 egybefüggő munkaszüneti nap áll előttünk, így az ünnepi készülődés, bevásárlás közben gondolni kell arra is, hogy a házi patikát feltöltsük.
A Journal of Sexual Medicine legutóbbi számában megjelent átfogó tanulmány szerint az erekció miatt használt gyógyszer kedvező hatással van a korai magömlésre is.
Megkongatta a vészharangot az Európai Gyógyszerügynökség, népszerű antibiotikumok káros, akár kómát előidéző mellékhatásaira hívták fel a figyelmet, a pirulák betiltását is fontolgatva.
Ételek és italok is ronthatják a gyógyszerek hatékonyságát – derült ki egy átfogó kutatásból. Ön tudta, hogy még a vitaminok is hatással lehetnek a felírt pirulákra?
Sokan jártak már úgy, hogy a kelleténél épp egy picivel kevesebb vagy feleslegesen sok volt a gyógyszer a dobozban – és bosszankodhattak. Pedig pofonegyszerű lenne a megoldás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.