E-recept: Sok esetben kell hozzá a nyomtatott vény is

E-recept: Sok esetben kell hozzá a nyomtatott vény is

recept
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 09. 08:30
Egy évet még várni kell arra, hogy az elektronikus vény rendszere tökéletesen működjön. Így jelenleg a gyógyszertárakban az e-recepthez kérnek a patikusok egy papírt is, amit felírási igazolásnak hívnak.
Zs.V. 

Még tavaly szeptemberben döntöttek arról, hogy 2019 végéig, tehát de­cember 31-ig kötelező lesz papír alapú receptet is felírni az orvosoknak. Azonban az elmúlt napokban mégis volt egy kis fennakadás a gyógyszertárakban. Volt, aki arra panaszkodott, hogy nem adták ki a hozzátartozója gyógyszerét, mivel nem volt papír alapú vény a kezében, az e-receptet pedig csak személyesen lehet átvenni. Ezért, ha papír nélkül indulunk útnak, akkor biztosan üres kézzel fogunk hazatérni, ha nem a saját gyógyszereinket vesszük át. Dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint nincs akkora fennakadás, mint amekkorának látszik. 
– Az orvosok időben tájékozódtak a jogszabályokról, esetleg az fordulhat elő, hogy ezt valamelyik orvos nem tartja be. Ilyen panasz hozzánk még nem érkezett, de ha mégis, akkor azt kivizsgáljuk – fogalmazott az elnök.

Családtagnak is csak igazolással jár

Ha nincs a kezünkben a hozzátartozónk által aláírt recept, akkor hiába írunk meghatalmazást, vagy egyéb kérvényt. Ameddig nincs arra vonatkozó szabály, hogy milyen iratokkal vehetjük át más gyógyszerét, addig a patikában nem adhatják ki ezeket. A patikusok sem hunyhatnak szemet emellett, mivel jogsértést követne el az a gyógyszerész, aki recept, vagyis felírási igazolás nélkül adja ki a pirulákat a hozzátartozóknak. Ez azzal magyarázható, hogy ha a gyógyszerész nem tudja bemutatni a kiadott gyógyszerekhez tartozó vényt az ellenőröknek, akkor pénzbüntetést is kiszabhatnak neki. Sőt akár az egészségbiztosító is úgy dönthet, hogy nem adja meg a támogatást a készítmények után. 

Két papírral távozunk

Hiába tűnne egyszerűbbnek a papírmentes élet, egyelőre nem kérhetjük meg az orvost, hogy hagyja el a papírformát, mivel akkor megszegi a jogszabályt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy két recepttel fogjuk elhagyni az orvosi rendelőt: az egyik az elektronikus, amellyel semmi dolgunk nincs, a másik pedig a papír alapú, úgynevezett felírási igazolás, amelyet a köznyelvben csak receptnek hívunk. 

– Ettől függetlenül, ha út közben a papírt elveszítjük, véletlenül kidobjuk, vagy valamilyen oknál fogva használhatatlan lesz, akkor nem kell visszamennünk az orvoshoz, enélkül is kiválthatjuk az adott gyógyszert, hiszen az az e-recept rendszerben benne van – magyarázta dr. Éger. 

Jó, ha van e-igazolvány 

Az e-receptre, saját magunk számára felírt gyógyszert az e-személyivel gond nélkül kiválthatjuk, de annak sem kell megijedni, akinek még a régi típusú személyi igazolvány van a zsebében. Ahogy az orvosi kamara elnöke fogalmazott: az e-receptet ki lehet váltani bármilyen fényképes személyazonosságot igazoló hiteles okmánnyal, tehát jogosítvánnyal, és útlevéllel is, de ilyenkor szükség van a taj- számra. Az e-személyinél az utóbbi irat nem kell, hiszen ez a plasztik tartalmazza ezt a kódot is.

Gyereknek a szülő váltja ki a gyógyszert

A gyerekek esetében más a helyzet, hiszen ők még nem rendelkeznek önálló jogi személyiséggel, így a receptet sem tudják maguknak kikérni a patikában. Ebben az esetben a papírra felírt vényt tudják kiváltani a szülők, vagy a hozzátartozók, ugyanúgy, mint a felnőtt rokonok esetében. 

Rengeteg vele az adminisztráció

Már az elektronikus rendszer bevezetésénél is akadtak problémák, azonban az orvosok szerint még most sem zökkenőmentes a számítógépes program. Azon kívül, hogy lassú, előfordul az is, hogy lefagy, illetve sok adminisztrációt igényel. 

– Az asszisztenseknek rengeteg papírmunkájuk van. Én szerencsés helyzetben vagyok, mivel csodás munkatársaim vannak, akik kézben tartják az összes elintézendő dolgot, így nekem tényleg csak a gyógyítással kell foglalkoznom, de sok esetben biztosan nem így van – világosított fel a helyzetről dr. Varga Károly gyermekorvos.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.