Eddig több mint tizenegyezren keresték fel a háziorvosukat influenzaszerű tünetek miatt, ez a szám pedig valószínűleg még növekszik a következő időszakban. Leginkább a 15–34 éves és az idősebb korosztály van veszélyben, így mindenkinek figyelni kell a megelőzésre. Sokan rögtön az étrend-kiegészítőkhöz nyúlnak, azonban ennél sokrétűbb a megelőzés.
5. Gyógynövényekkel is megelőzhető
Ha ódzkodunk a mesterséges készítményektől, akkor keressük a természetes anyagokat, amelyekből szinte kifogyhatatlan a kínálat az immunrendszer megerősítésére. –
A borókabogyóból naponta négy-öt szem is csodákat művel, de a csipkebogyóból vagy galagonyából készült tea is nagyon jó a szervezetnek. Itt figyelni kell, hogy ne forrázzuk a teát, mert akkor elpusztulnak a vitaminok, inkább csak áztassuk a növényeket. Ajánlom még a cékla és a sárgarépa fogyasztását is, ezeknek a leve is kiváló. A gyümölcsök közül almát és naspolyát mindennap kellene fogyasztanunk, hogy erős legyen az immunrendszerünk – mondta lapunknak Takács Ferenc gyógynövényszakértő.
4. Soha nem elég
A D-vitamin azonkívül, hogy véd a betegségekkel szemben, még a daganatos betegségeket is megelőzhetjük vele, de jó még a csontoknak és az időskori elbutulást is késlelteti. Ezért ez az a készítmény, amellyel kárt nem okozhatunk, de szedni mindenképp érdemes az év minden időszakában, természetesen orvosi felügyelettel.
3. Akkor szedje csak, ha valóban beteg
Mielőtt ész nélkül elkezdenénk szedni a boltokban kapható vitaminokat és étrend-kiegészítőket, mindenképp konzultáljunk a háziorvosunkkal. A hozzáértő szerint ezeket a pirulákat inkább csak akkor kell alkalmazni, ha legyengült a szervezetünk, például egy betegség után, de egyébként nem biztos, hogy szükségünk van rájuk. Ha úgy döntünk, hogy mégis szeretnénk pluszvitamint a szervezetünkbe juttatni, mindenképp keressük fel az orvosunkat, hogy az állapotvizsgálat után kiderüljön, pontosan mire is van szüksége a testünknek.
2. Váltson életmódot!
Az orvos szerint nem elég csak a téli időszakban figyelni az immunrendszerünkre, az év minden szakában szükségünk van rá. Pontosan ezért nem elég, ha csak időszakosan változtatunk az étrendünkön, hanem teljes életmódváltásra van szükség.
– Az olaszos étrend például nagyon jó, hiszen sok benne a zöldség és a hal is. Utóbbiból jóval többet kellene ennünk, de a rántott fajtákról jobb leszokni, mivel a panír csak felesleges kalóriabevitelt jelent. Aki odafigyel az étkezésére, az minőségibb életet tud élni, és a szervezete is könnyebben veszi fel a harcot a betegségekkel – magyarázta dr. Bense.
1. Kell a szabad levegő
Igaz, hogy rosszak az útviszonyok, és hideg is van, de ennek ellenére muszáj kimozdulni mindennap. Dr. Bense Tamás háziorvos szerint a mozgás az egyik alapja a betegségek megelőzésének.
– Az időseknek is legalább kétezer lépést meg kellene tenni mindennap, és a gyerekeket is ki kell vinni a szabad levegőre játszani, sportolni. A lényeg, hogy a friss levegőn legyünk, és lehetőleg kerüljük a tömeget, hiszen a zsúfolt helyeken gyorsabban terjed a betegség.
Azonkívül, hogy egy beteg emberrel érintkezünk, más módon is elkaphatjuk az influenzát. Ha a beteg a közelünkben tüsszent vagy köhög egyet, akkor a részecskéket belélegezhetjük és már kész is van a baj. Ezért javasolják azt mindig, hogyha elkaptuk az influenzát, akkor próbáljunk meg papír zsebkendőbe köhögni vagy tüsszenteni, így kisebb eséllyel fertőzünk meg másokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.