Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

68. oldal - Gyerekek



Ma elkel Csipes Tamara

Ma elkel Csipes Tamara

Az olimpiára nem sikerült ugyan kijutnia, alighanem most mégis ő a legboldogabb kajakoslány szerte a hazában. Tamarát ugyanis ma vezeti oltár elé régi szerelme, Gergő.
Veszélyes, ha ellenőrizetlenül neteznek a gyerekek

Veszélyes, ha ellenőrizetlenül neteznek a gyerekek

Riasztó adatot közölt egy vírusirtógyártó: rengeteget használják az internetet a gyerekek szülői felügyelet nélkül. A 6–7 évesek az idő egynegyedében, a 12–13 évesek pedig több mint hatvan százalékában ellenőrizetlenül flangálnak a neten.
Tippek az olcsóbb iskolakezdéshez

Tippek az olcsóbb iskolakezdéshez

Ahogy arról a Bors is beszámolt, a munkáltatók adhatnak dolgozóiknak iskolakezdési támogatást. A több tízezer forintba kerülő tanszerek beszerzéséhez szerencsére ezen kívül más segítséget is igénybe vehetnek a rászoruló családok.
Keleti Andrea félti gyerekeit a víztől

Keleti Andrea félti gyerekeit a víztől

Keleti Andrea nosztalgiával gondol vissza egykori balatoni élményeire, így felpakolta gyermekeit, és férjével együtt Siófokon, egy ötcsillagos apartmanban töltötték az utolsó fülledt nyári napokat.
Angliában mindenkit Harrynek hívnak

Angliában mindenkit Harrynek hívnak

Az angliai és walesi Központi Statisztikai Hivatal nemrégiben adta közre azt a listát, amely a 2011-es év legkedveltebb keresztneveit összegzi. Jól látható a szülők nem valami fantáziadúsak a névválasztásban. A fiúknál a Harry, a lányoknál...
Feljelenthetik adócsaló szüleiket a diákok

Feljelenthetik adócsaló szüleiket a diákok

Besúgóknak akarják használni a brit iskolák diákjait. A helyi adóhivatal ugyanis olyan oktatási anyagot állított össze, amelyben arra nevelik a gyerekeket, hogy mennyire fontos minden adópennyt befizetni az államnak.
Többet ér a derű az atyai fülesnél

Többet ér a derű az atyai fülesnél

Öt módszert javasolnak azon szülőknek, akik magukról is tudják: eljár a kezük, azaz olykor fülessel is „nevelik” gyerme­küket. A kutatók egybehangzóan állítják: a tettlegességnél minden megoldás emberibb, s nem mellékesen eredményesebb.
Gyerekeket mentettek a kispesti tűzből

Gyerekeket mentettek a kispesti tűzből

Hét gyermeket és négy felnőttet vittek kórházba a mentők füstmérgezéssel a kispesti paneltűz helyszínéről vasárnap reggel. Szerencsére komolyabb sérülést senki nem szenvedett, de a füstmérgezettek többségüket megfigyelés alatt tartják.
Végzést kértek Demi Moore ellen

Végzést kértek Demi Moore ellen

Demi Moore Bruce Willistől született három lánya, Rumer, Scout és Tallulah távolságtartó végzést kér a hatóságoktól az anyjuk ellen, mert az szüntelenül kapcsolatba szeretne lépni velük, és zaklatja őket.
Niki egyedül neveli árva kishúgát

Niki egyedül neveli árva kishúgát

Magához vette árván maradt nyolcéves féltestvérét a 22 éves Fári Nikoletta. A lányok nem csak édesanyjukat veszítették el, hamarosan hajléktalanná is válhatnak, hiszen több mint hatmillió forintos adósságot örököltek.
Egészségkárosító szörpöt is árulnak

Egészségkárosító szörpöt is árulnak

A gyermekek tevékenységére és figyelmére káros hatást gyakorolhat – olvasható egy szörp címkéjén. A Bors szakértőt keresett meg: mégis miféle adalékokat tartalmazhat egy olyan ital, amit zömmel a srácok fogyasztanak?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.