Öt módszert javasolnak azon szülőknek, akik magukról is tudják: eljár a kezük, azaz olykor fülessel is „nevelik” gyermeküket. A kutatók egybehangzóan állítják: a tettlegességnél minden megoldás emberibb, s nem mellékesen eredményesebb.
Nyugalom
Nem számít, mit követett el a gyermek, amíg tette hatása alatt van, különösen akkor, ha lebukott, ő maga is ideges, stresszes, ezért ilyenkor felesleges regulázni. Sokkal célravezetőbb, ha kezdeményezi: egy ideig vonuljanak vissza mindketten, avagy mindhárman, s amikor kifújták magukat, üljenek le nyugodtan megbeszélni, hogy mi és miért történt. Még mindig jobb a gyereket a szobájába küldeni, semmint kezet emelni rá.
Határozottság
Legyen megingathatatlanul határozott, csak így tud erőt sugározni, ami a bizalom egyik forrása is. Tartsa mindig gyermekével a szemkontaktust, s mint teljes jogú beszélgetőpartnerrel közölje vele, melyik tettével okozott kárt. Csak így tanulja meg, hogy miért van bajban.
Optimizmus
Mindig a pozitívumokat állítsa előtérbe. Ha a gyerek ötszöri kérés ellenére sem mos fogat, veszekedés helyett mondja azt: „Menj, moss fogat, aztán végre folytathatjuk azt a könyvet, amit tegnap elkezdtünk…!”
Választás
Amikor a gyerek hibázik, az lehetőség is, hogy valami újat tanuljon – érdemes tehát nem csak a negatívumokat látni ilyen helyzetben. Amennyiben tehát a srác rossz fát tesz a tűzre, éljen a lehetőséggel, s magyarázza el, mi lett volna a helyes megoldás.
Következetesség
A következetesség elkerülhetetlen. Ha a gyermek például bántja testvérét, úgy a megbántott fél mentesüljön egy előre megbeszélt feladat alól (például szemétlevivés), ami magától értetődően az erőszakos gyerekre hárul.
