Angliában mindenkit Harrynek hívnak

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 14. 19:00
Az angliai és walesi Központi Statisztikai Hivatal nemrégiben adta közre azt a listát, amely a 2011-es év legkedveltebb keresztneveit összegzi. Jól látható a szülők nem valami fantáziadúsak a névválasztásban. A fiúknál a Harry, a lányoknál a Caity keresztnév állt az első helyen.
Bors

A királyi család tagjai mellett, balsorsú irodalmi alakokról szeretik leginkább elnevezni csemetéiket. A legnépszerűbb fiú név, mi más, mint a Harry volt. Azt hihetnénk, bizonyára közrejátszik benne Harry herceg is, de sokkal inkább a varázserővel rendelkező avagy a szerencsétlen, elárvult irodalmi karakterek nyújtják a megoldást.

A dobogós helyeken ugyanis kizárólag regényhősök keresztnevei szerepeltek. Harry Potter, Oliver Twist és Jack Dawkins alakjairól vették az ötletes neveket az újdonsült szülők. A negyedik helyre még befutott az Alfie, Jude Law-nak köszönhetően. Ő játszotta ugyanis a nagy sikerű klasszikus vígjáték mai feldolgozásában Alfiet. Szegény gyereket erre kárhozni nagy szívás. 

Ami azt illeti a lánynevek sem sokkal jobbak. Természetesen az abszolút első helyen a Caity áll. Így van ez már évszázadok óta. Az első tízben pedig olyan nevek kedveltek, amelyek a pogány természeti ünnepekhez, istenségekhez kapcsolónak. (Lilly, Poppy, Freya)

Az amerikaiak viszont sokkal inkább szeretik élő személyiségekről elnevezni gyerekeiket, szemben a múlt letűnt vagy nemlétező alakjaival. Így az amerikai elnök felesége Abigail, és a Spice Girls énekesnője, Emma Bunton szolgáltatták a mintát. (Az előbbi a hetedik, utóbbi harmadik volt az amerikai listán.)
Ha pedig szélesebb körben tekintjük át a neveket a legkedveltebb mindenek felett a Mohamed és különböző változatai: Mohammed, Muhammad, Mohammad - valószínűleg Mohamed Hadid után.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.