Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

204. oldal - Gyerek


Mit igyunk fogszuvasodás ellen?

Mit igyunk fogszuvasodás ellen?

William R. Aimutis sokak figyelmét fölkeltő tanulmányát az International Dairy Journal közölte. A táplálkozástudomány szakértője a gyermekkori fogszuvasodás és a különböző ennivalók összefüggéseit foglalta össze és ennek alapján a fogak épségéhez szükséges ismereteket.

Kevés fiú születik!

Kevés fiú születik!

A Proceedings of the Royal Society B legfrissebb számában megjelent tanulmányban Shige Song, a New York-i Városi Egyetem Queens College kampuszának demográfusa arról számol be, hogy született fiúgyermekek arányának csökkenése figyelhető meg az éhínség éveiben Kínában.
Vega gyereknevelés indul!

Vega gyereknevelés indul!

Alexandra Borchard-Becker a német fogyasztóvédemi szervezettől szintén támogatja a gyermek vegetarianizmust, a vegán életmódot azonban ő sem. A szülők, akik ezt az utat választják, meg kell tegyék a szükséges óvintézkedéseket, például gondoskodniuk kell arról, hogy a gyermek szervezete elegendő vashoz jusson.
Mit tegyünk a fejtetű ellen?

Mit tegyünk a fejtetű ellen?

A fejtetvesség előfordulása évről évre visszatérő jelenség a gyermek-közösségekben, ezért az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve cselekvési tervet dolgozott ki.
A te gyereked szexisen öltözik?

A te gyereked szexisen öltözik?

Amint arról Sarah Murnen, az ohiói Kenyon College szociálpszichológusa beszámolt, a fiatal lányok egyre inkább felnőttesen és szexuálisan kihívó módon öltözködnek, és egy nemrég készült felmérés szerint, a gyerekeket célzó ruhaáruházak árukészletének harminc százaléka nem a korosztályhoz illő ruhákat tartalmaz.
Segíts hobbit választani gyermekednek!

Segíts hobbit választani gyermekednek!

A gyermekek megtanulják tisztelni a szenvedélyüket, és amikor nagyobbak lesznek, érezni fogják a helyes döntésük pozitív hatását, hiszen egy nehéz időszakban is le tudja majd őket kötni valami.
Húsvéti vásár Bécsben

Húsvéti vásár Bécsben

Hagyományos húsvéti díszek és művészien díszített tojások, kulináris ínyencségek és zenei program várják Önt márciusban és áprilisban Bécs húsvéti piacain.
Nyolc évesen dohányzol?

Nyolc évesen dohányzol?

Az Indonéz Gyermekvédelmi Tanács elnöke, Arist Merdeka Sirait szerint Ilham függősége olyan méreteket öltött (a fiú napi 25 cigarettát szív), hogy azonnali segítségre van szüksége.
Az iskolatáska veszélyei!

Az iskolatáska veszélyei!

Az Archives of Disease in Childhood című szakfolyóiratban megjelent spanyol tanulmány szerint a tanulók túlnyomó többsége túlságosan nehéz, telepakolt iskolatáskát cipel a hátán. A burelai Costa Kórház és a palmai Son Dureta Egyetemi Kórház közös kutatásában összesen 1403 tanuló vett részt.
Ne verd a gyereket!

Ne verd a gyereket!

Friss kutatások szerint ha a fegyelmezés részeként testi fenyítést is alkalmaznak olyan gyerekeknél, akik genetikailag hajlamosabbak az agresszív viselkedésre, azzal csupán még agresszívabbakká teszik őket.
Én holnap szeretnék szülni!

Én holnap szeretnék szülni!

A mesterséges szülésindítások száma sok országban növekszik. Egyre több nőnél indítják be így a vajúdást „társadalmi” vagy hasonló, nem orvosi okokból.
Kamaszkori krízisek

Kamaszkori krízisek

A kamaszkor életünk olyan szakasza, ami hidat képez a gyermek-, és felnőttkor között. Ebből következik, hogy önállósodni szeretnénk, de nem tudjuk mit is kezdjünk ezzel a szabadsággal.
Madonna: Stresszes az anyaság!

Madonna: Stresszes az anyaság!

Egész sereg szakács, dadák és kisegítők állnak a rendelkezésére, Madonna mégis úgy érzi, keményen meg kell küzdenie, ha szeretné fenntartani az egyensúlyt a karrier és az anyaság között.
Nintendo Wii a tökéletes látásért!

Nintendo Wii a tökéletes látásért!

A Nintendo Wii ideális alternatívája lehet az eddigi módszereknek. A kutatók egy infravörös fényt használó készülék (IOHT) segítségét vették igénybe, amely jelen időben méri és rögzíti automatikusan a fej dőlésszögét.
Imádom anya hangját!

Imádom anya hangját!

Amir Lahav, a Birminghami Női Kórház és az Újszülött Kutatólabor igazgatója szerint az anya hangja és szívverése sokat segíthet ezeknek a babáknak a légzőszervi és keringési problémák megelőzésében.
A gyermeki önállóság

A gyermeki önállóság

A mai világban kétszer is meggondoljuk, hogy hova engedjük el a gyermeket egyedül. Nem szabad azonban teljesen visszafogni, mert így tudják megismerni magukat és képességeiket.
Körülmetélést minden fiúnak?

Körülmetélést minden fiúnak?

A pénisz rákos elváltozása, a HIV, a HPV, a szifilisz és a vesegyulladás csak néhány azon betegségek közül, melyek kockázatát csökkentheti az újszülött fiúgyermekek körülmetélése, állították a Sydney Egyetem kutatói.
Ragadós anorexia

Ragadós anorexia

Az asztma és az elhízás közti kapcsolat azonban nagymértékben függ az etnikai hovatartozástól és a bőrszíntől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.