Egy magyar bejárónő holttestére bukkantak a németországi Kaiserslauternben. Az asszonyt iratok nélkül, egy szakadt melegítőben találták meg, egyelőre a helyi rendőrség is tanácstalan, gőzerővel keresi Diána gyilkosát.
Szabó Franciska nem mindennapi izmokkal rendelkezik, köszönhetően sportágának, a judónak. Ha kell, az erejét is szívesen megmutatja: most éppen frissen érkezett csapattársa, Virág András volt az áldozat.
Kobe Bryant visszavonult sztárkosárlabdázónak, lányának és további hét embernek a halálát okozó, 2020 januári helikopter-balesetben a pilótának "jogilag tilos volt" a felhők közé repülni, mégis így tett - közölte kedden az amerikai...
A Covid-19-et okozó Sars-CoV-2-höz nagyon hasonló vírust azonosítottak a kutatók egy kelet-thaiföldi vadrezervátum denevérjeiben, ami alapján a szakemberek úgy vélik, hogy a repülő emlősök az új típusú koronavírussal rokon vírusokat...
Fiúgyermeknek adott életet kedden Eugénia hercegnő, a brit uralkodó 31 esztendős unokája. Az újszülött a 11. helyre került a brit trónutódlási sorban és II. Erzsébet királynő kilencedik dédunokája.
A Gáspár lány pár óra tévés szerepléssel annyit keres, mintha egy hónapon keresztül napi nyolc órában dolgozna. Evelin szerint nem csak a civil munka tud megterhelő lenni. Sokak elképedtek a kijelentésén.
Portugáliában feltehetően március közepéig fenn kell tartani a karantént, hogy elviselhető szintre csökkenjen a koronavírus-fertőzöttek és az intenzív osztályon ápolt betegek száma - mondta kedden Maria Temido egészségügy-miniszter.
Szent Pál szavait idézi, a vallásról elmélkedik, imával kezdi és fejezi be napjait a nyolc ember életét követelő móri mészárlásért élet- fogytiglanra ítélt Weiszdorn Róbert. És arra készül: ha Isten segedelmével esetleg a mennybe...
Fadi Fawaz élete az énekes halála óta összeomlott, és két nappal bírósági tárgyalása előtt arról beszélt, hogy esze ágában sincs felhagynia a narkóval.
Országos átlagban ismét emelkedik a szennyvízben az új koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a koronavirus.gov.hu kedden a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai alapján.
Megérkezett Magyarországra az ötszázezredik adag a Pfizer és a BioNTech cég által a koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcinából, a Comirnaty nevű oltóanyagból - tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kedden az MTI-t.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.