George Michael életének utolsó szerelme, Fadi Fawaz a mai napon áll bíróság elé rongálás miatt, miután december 2-án betörte egy londoni szépségszalon kirakatát, amivel 800 fontos (326 ezer forintos) kárt okozott. A férfi azonban nem úgy tűnik, hogy nagyon izgult volna a tárgyalás miatt, hiszen két nappal ezelőtt Instagram-oldalára egy egészen hátborzongató videót töltött fel.
A felvételen Fawaz éppen kristályos metamfetamint szív és közben káromkodik, illetve azt magyarázza barátainak és családjának, hogy imádja a kábítószert és esze ágában sincs leszokni róla.
A 47 éves férfi azt mondogatja, hogy senki kedvéért nem fogja abbahagyni a Tina (a kristályos metamfetamin utcai neve) szívását, csak ha ő úgy érzi, hogy le kell állnia.
A négy fal között szívok Tinát. Tisztelek másokat, ezért előttünk sosem szívok és soha nem is kínáltam meg vele senkit. nem is kellene tudnia erről senkinek. Nem fogok leállni a Tina szívásával addig, amíg én úgy nem döntök, hogy leállok, kedves Fawaz-család.
– magyarázza a láthatóan bódult férfi.
A kristály fogyasztása egyébként súlyos mentális zavarokat okozhat és rendszeres használói fokozatosan veszítik el a kapcsolatot a valósággal. Ráadásul nem csak a szer fogyasztása, de már a birtoklása is bűncselekménynek számít, amit Fawaz úgy tűnik, annyira nem vesz komolyan.
Már nem ez az első eset, hogy George Michael exe Instagram-oldalán büszkélkedik függőségével. Alig egy hónappal ezelőtt is bátran vallotta be, hogy imádja a kristályt és azt üzente, hogy akinek az nem tetszik, az kapja be.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.