Öt nő, aki nem fél mázsás súlyokat emelgetni a mindennapokban egy targoncával, és még ahhoz is elég bátrak voltak, hogy versenybe szálljanak férfitársaikkal egy országos targoncakupán.

A szövetségesek zseniális húzással verték át a Harmadik Birodalom vezetőit a második világháborúban. A németek hiába várták az inváziót, a több tízezer fős kontingens fegyverei, tankjai és repülői papírból voltak.

70. évfordulóját ünnepli az Országos Mentőszolgálat idén. Az első mentőautókat még lovaskocsi húzta, ma már helikopter és motor is rendelkezésre áll ahhoz, hogy minél hamarabb jussanak segítséghez a bajbajutottak.

Egy lelkes magyar csapat kitalálta, hogy eredeti funkciójuk mellett másra is lehet használni a tűzcsapokat. Egy hozzá csatlakozó berendezés segítségével immár bárki felfrissítheti magát a közelgő forróságban.

Kicsit kisebb, mint az eredeti, mindenkit Árpádnak hívnak, arkangyal sincsen az oszlop tetején, de Kínában is sétálhatunk a Hősök terén. Egy magyar vándor elképedt, amikor Csengtuban barangolt.

Aranyélete van egy amerikai kutyusnak. A Juji névre hallgató ebbel folyton történik valami izgalmas, ráadásul a kalandjairól mesélő fényképeken hatalmasabb, mint a gazdája.

Miközben az építészet egy felelősségteljes, pontos számításokat alkalmazó tudomány, nem minden építész földhözragadt. A világ leghosszabb üveghídját megépítő Haim Dotan Budapesten szavalt.

Tizennégy hónap után nemrég tért haza az Antarktiszról Jurányi Zsófia. A Baranya megyei Kistótfaluból származó fizikus egy német kutatóállomáson vizsgálta a szálló por optikai tulajdonságait. Jelenleg a begyűjtött adatok kiértékelésén dolgozik.

Hogyan kerültek a világ végére az arcot formázó, hatalmas kőmonstrumok több száz évvel ezelőtt? Ki vagy kik helyezték el a 887 szobrot, amiből egy is legalább 12 tonnát nyom? A Húsvét-szigetet övező rejtélyek máig lázban tartják a világot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.