Az influenzaszezon kellős közepén is sokat tehet azért, hogy felvértezze szervezetét, és megússza a betegeskedést. Nem kell rögtön a gyógyszertárba rohanni.
Jó tudni: vérhígító, fogamzásgátló tabletta szedése mellett fogyasztása nem ajánlott. Fényérzékenységet okozhat, ellenjavallt azoknak, akik sokat tartózkodnak napon.
Ma még ehet egy jó rántott húst, holnap viszont elkezdődik a negyvennapos böjt. Manapság már nem annyira drasztikus a megvonás, mint régen. De kell a sok fehérje.
A nyomelemek elnevezés abból adódik, hogy szervezetünkben - a vas kivételével - szinte csak nyomokban fordulnak elő, meglétük azonban elengedhetetlen testünk, anyagcserénk megfelelő működéséhez.
Egy hosszú és fárasztó nap után, főleg ha stresszel, kapkodással, rohanással volt tele, könnyen érezhetjük magunkat teljesen kimerültnek. Lehet, hogy megfájdul a fejünk, vagy a hátunk, talán aludni sem tudunk éjjel.
Ha legközelebb rátör valakire a csokoládé iránti vágy, ám szeretne ellenállni a kísértésnek, induljon el egy rövid, de intenzív gyaloglásra - idézte brit kutatók javaslatát a LiveScience című ismeretterjesztő portál...
Túlsúlyossá tehet a párkapcsolat – legalábbis a statisztikai adatok szerint a párok 25 százalékát érinti a probléma. A tartós szerelem első éve után hat kiló is felszökhet a nőre és a férfira egyaránt. Czanik Balázs, az ismert edző tudja a megoldást.
Azzal ugyanis, ha a fogalmazásunk módjával is kifejezzük, hogy „nem tudunk” vagyis nem ehetünk meg valamit, magunknak is azt sugalljuk, hogy ez bennünk a veszteség érzését kelti.
Először attól félt, hogy nem tud fogyni, aztán attól, nehogy betegnek nézzék. Felesleges volt, mert Bay Éva csak dicséretet kap, és a súlyát is könnyedén tartja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.