Aktuális

„Megölte Pistit, elvitte, elragadta” – Hős mentősöket gyászol az ország

D. G.

Létrehozva: 2020.12.18.

Egy nap alatt ketten vesztették életüket.

Forrás: Berettyóhír

Mécsesek égnek a körmendi mentőállomás előtt, kollégák, barátok, tisztelők búcsúznak Tóth Tamástól, aki tragikus hirtelenséggel hunyt el a koronavírus-fertőzés szövődményeiben. A felfoghatatlan tragédia után a mentőstársadalom összezuhant, megdöbbentek a fiatal, életerős kolléga halálhírén.

Segítik a bajtársak az elhunyt családját

Kedves körmendi bajtársaink! Mély megrendüléssel olvassuk, hogy ismét alulmaradt ebben a borzalmas kórral vívott küzdelemben egy bajtársunk. A százhalombattai mentőállomás valamennyi bajtársa nevében, mind a családnak, és bajtársaitok, fogadjátok őszinte részvétem!

– ez csak egy a bajban osztozó mentősök üzenete közül.

A bajtársak minden segítséget felajánlottak az elhunyt családjának, feleségének és két kicsi gyermekének, akik soha többé nem tudják megölelni édesapjukat. Tamás 2021-ben töltötte volna be a 40. életévét, tele volt tervekkel, ismerősei szerint nagy ünneplésre készült barátaival, bajtársaival, akik úgy emlékeznek vissza rá, hogy mindig mindenkinek segített, mindenkihez volt egy kedves szava.

Megrendülve emlékeznek a kollégák

Mécsesek és fotók borítják el a berettyóújfalui mentőállomás előtti járdát is. A helyi szolgálatot sokkolta kollégájuk, jó barátjuk, Pércsi István halálhíre, megrendítő szavakkal búcsúztak tőle.

„Lecsapott, odavert, ledöntött, tönkre tett, megölt, elragadott… Amíg csak messziről hallottuk, hogy van, egy villanás volt a többi között. Amikor már mi is találkoztunk vele, már közel sem volt vicces. Aztán jöttek a hírek: Zsadány, Győr, Mosonmagyaróvár, Cegléd, Salgótarján, Jászboldogháza… társaink, bajtársaink. Sokukkal talán sosem találkoztunk, hisz népes család a miénk, de ugyanazt az egyenruhát hordtuk. De tegnap álnokul, galádul arcul csapott: Berettyóújfalu. Ő már nem csak egy kép, egy arc. Neki még halljuk a hangját, látjuk mosolyát szemünk előtt, előttünk vannak a közösen eltöltött műszakok, találkozások az SBO-nál, a boltban, az utcán. Odavert ez a szemét, ledöntött. Egy családot tönkre tett megint! Megölte Pistit, elvitte, elragadta… És tombol tovább, vigyorog rajtunk, mi pedig küzdünk, szenvedünk. Loholunk utána, mindig úgy érezzük, most elcsíptük, de aztán csak elillan. Megy tovább, keresi a gyengébbet, és újra lecsap. Mi megyünk: tovább és tovább, egyszer akkor is vége lesz. Hogy mikor, azt még nem tudjuk, de egyszer akkor is. Pisti! Te most már vigyázz ránk odafentről, egyszer még találkozunk! Ég Veled!”

A mentőtiszt mindössze 48 éves volt, mindenki szerette, ő pedig rajongásig szerette három gyermekét, és gyönyö­rű feleségét.

Győrfi pál: Önzetlen tetteik történetét megőrizzük

Tamás és István az alattomos vírus nyolcadik és kilencedik mentős halottja.

Lapunk megkereste Győrfi Pált, az Országos Mentôszolgálat szóvivôjét is, aki mély megrendüléssel beszélt baj­társairól.

Egy bajtárs elvesztéséről az Országos Mentőszolgálat közössége mindig mély megrendüléssel értesül. Elhunyt munkatársaink példaértékű munkássága előttünk marad, emléküket és a betegek érdekét szolgáló önzetlen tetteik történetét megőrizzük – mondta Győrfi Pál.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715061910
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195120_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715061910
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715061910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715061910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715061910
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?