Életét vesztette a júniusi komlói garázstűz harmadik sérültje, Süveges Erik. A fiatal életéért öt hétig harcoltak. Édesapja, Csaba most a temetésére gyűjt pénzt, önerőből nem tudja eltemettetni imádott fiát.
Bármennyire várta, idősebb Garics György már nem élte meg, hogy osztrák válogatott fiát Eb-mérkőzésen lássa játszani a magyarok ellen. A 62 éves férfit szombathelyi otthonában érte a halál.
Édesapja elhamvasztására részletfizetést kellett kérnie, de a temetésre már nem jutott pénz a vásárhelyi Hegedűs Andreának. Az érettségijére készülő diáklány ápolja az amputált lábú, vak édesanyját is.
A Saul fia stábja végre magyar földön, az Oscar-díj pedig személyes tárgyak szomszédságában utazott idáig. Igyekeztek a legnagyobb titokban hazajönni Nemes Jelesék, még a családtagok sem mentek ki eléjük a reptérre. A Bors igen.
Örök teher az énekesnek, hogy korán elvesztett édesapjához nem tudott érzelmileg közel kerülni, és így elbúcsúzni sem. Ezt soha nem fogja megbocsátani magának.
„Apa, fáj a fejem”. Ezek voltak annak a 25 éves lánynak az utolsó szavai, akit egy eltévedt golyó talált el a napokban. A lány telefonon beszélt apjával, miközben lövés érte.
Míg első sajtótájékoztatója után még hősként ünnepelték, a második, szerződése összetépésével zárult esemény után már sokan inkább utálják a sikeres úszónőt és elzavarnák Amerikába. Csoda-e, ha édesapja is kiborult a támadásoktól?
Jól van az a cserkeszőlői csecsemő, aki a terhesség 24. hetében jött a világra, és semmiféle életjelet nem mutatott. A magzatburkot az édesapa tartotta vissza, majd a mentősök világra segítették és újraélesztették a babát.
Ahol nagy a szükség, közel a segítség – ez a mondás most Aurelio esetében különösen igaz. A valóságshow-győztes édesanyja ugyanis a tragédia miatt ismét hazajár.
A drogügyéről érdeklődtünk volna, de lesújtó hírt osztott meg velünk: Aurelio kedden elvesztette az édesapját, az egyetlen embert, akivel családot alkottak…
Singh Viki hosszú évek után a Rising Starban került igazán közel az édesapjához. A sikeres üzletembert bánthatta, hogy eddig nem támogatta a lányát, mert most úgy döntött, kárpótolja. Egy klubot, a Day–Cee-t hozta létre, ahol Viki énekelhet,...
Szűk öt évvel azután, hogy Claudia előbb a szerelmét, majd az édesanyját is elveszítette, újra gyászol. A színésznőnek most az édesapja ment el, igaz, vele régóta nem tartotta a kapcsolatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.